A halak viselkedését kutatja mesterséges intelligenciával a magyar diáklány, aki részt vett a Nobel-díj átadásán

Csáki Dominika nemcsak Nobel-díjas tudósokkal beszélgethetett, hanem előadást is tartott svéd diákoknak.

Csáki Dominika, az Alternatív Közgazdasági Gimnázium diákja, a Magyar Innovációs Szövetség delegáltjaként képviselte Magyarországot a 2024. december 4-11. között megrendezett Stockholm International Youth Science Seminar-on (SIYSS).

Az esemény zárásaként részt vett a rangos Nobel-díj átadási ceremónián és banketten is. Dominika nem először ér el kiemelkedő eredményt: a 33. Országos Tudományos és Innovációs Olimpia versenyzőjeként, valamint a XXIV. Tudományos Diákkörök Kárpát-medencei Konferenciájának első helyezettjeként is bizonyította tehetségét.

A SIYSS-et 1976 óta a Svéd Fiatal Tudósok Szövetsége szervezi, célja a tudományok iránt érdeklődő fiatalok inspirálása és tudományos karrierjük előmozdítása. A rendezvényen évente több mint húsz fiatal kutató vesz részt a világ különböző tájairól, akik kimagasló eredményeket értek el saját szakterületükön. Magyarországot 2001 óta minden évben egy fiatal tehetség képviseli, idén Dominika kapta meg ezt az elismerést különleges kutatása miatt, amely mesterséges intelligencia segítségével vizsgálja halfajták viselkedését.

Dominika a rendezvényen „Halak jelleme: mélytanulási algoritmusok alkalmazása komplex viselkedésformák non-invazív elemzésére” címmel tartott előadást. Kutatási eredményeit poszter formájában is bemutatta, amelyet több mint ezer svéd diák tekinthetett meg. A szeminárium résztvevői személyesen találkozhattak David Bakerrel, az idei kémiai Nobel-díj egyik nyertesével, aki szintén előadást tartott.

A diáklány részt vett a „Nobel Reception” állófogadáson, ahol Nobel-díjas kutatókkal is beszélgethetett.

 

 

 

Hozzászólások

A 27 nyelvvizsgát szerzett Gaál Ottó szerint „azért nem tanulnak meg tíz év alatt beszélni a gyerekek az iskolában, mert nem jutnak szóhoz”

Bár a diákok az érettségiig akár 1200-1800 nyelvórán is részt vesznek, sokan mégsem jutnak el biztos nyelvtudásig vagy egy középfokú nyelvvizsgáig. Gaál Ottó szerint ennek egyik oka, hogy a tanulók alig szólalnak meg az órákon. A kreatív nyelvtanulás módszerének kidolgozója úgy véli, egy jól begyakorolt, ezer szóból álló aktív szókinccsel le lehet nyűgözni a nyelvvizsgabizottságot, miközben a középiskolai nyelvkönyvek felét egyszerűen ki lehetne hagyni.

A gyerek nem vezethet autót – Hogyan válik a szabadság valódi felelősséggé az iskolában?

A magyar közélet egyik visszatérő problémája, hogy a vitákban hajlamosak vagyunk a másik oldalt nem egyszerűen ellenfélnek, hanem ellenségnek tekinteni. Ez a gondolkodásmód lassan átitatja az oktatásról, a közéletről és a közintézményekről szóló beszélgetéseket is. Pedig a demokrácia lényege éppen az, hogy az egyet nem értés nem zárja ki az együttműködést. A magyar társadalom polgárosodása történelmi léptékben még mindig folyamatban van. A szabadság, az autonómia és a felelősség viszonya sokszor nem stabil kulturális tapasztalat, hanem tanulási folyamat. Ez az oktatásban különösen jól látszik.