Ugyanazon a héten szerzett érettségit és diplomát egy 15 éves amerikai diák

Tom Jordan, a 15 éves amerikai diák ugyanazon a héten végzett középiskolai tanulmányaival és szerzett főiskolai diplomát.

  • Eduline

Tom Jordan az észak-kantoni Stark State College-ban szerzett diplomát- olvasható a Good Morning America oldalán. A fiatal diák a Stark State College 60 éves történetének legfiatalabb tanulója. Néhány nappal a főiskolai diploma megszerzése előtt a fiatal diák jó eredményekkel zárta a középiskolás éveit is. "Ami igazán jó érzés, az nem is a tény hogy itt vagyok, hanem az a sok tapasztalat és a kemény munka, amiken keresztül mentem"- mondta Tom a GMA-nak.

null

null

Tom folytatta: "Azért tudtam eljutni oda, ahol vagyok, mert keményen dolgoztam, amennyit csak tudtam." Édesanyja, Kathy Jordan elmondta, hogy fia 11 éves korában kezdte el az algebra előkészítő kurzust a Stark State-ben, 14 éves korában pedig beiratkozott egyetemre. A fiatal tehetség álma, hogy matematikából legyen doktorija és ezt szeretné tanítani és kutatni.

null

null

A friss diplomás fiú azt tervezi, hogy részt vesz még egy főiskolai képzésen, hogy teljes legyen a matematikai diplomája, majd a Harvardon vagy a Massachusetts Institute of Technology-n szeretné megszerezni a doktori fokozatot. Amikor éppen nem tanul, akkor szívesen sakkozik és egy kórusban is énekel.

null

null

Tom azt tanácsolja a diákoknak, hogy találjanak egyensúlyt a tanulás és a szórakozás között.

Mi lesz az iskolabüfék sorsa a világjárvány után?

Melegszendvics, citromos tea, csoki és kávé. Sokszor életmentő dolgok, amiket vásárolunk az iskolai büfében. Vajon hogyan érintette az iskolák bezárása a büféket, hogyan vélekednek a jelenlegi helyzetről az üzemeltetők?

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

 

Hozzászólások

Szinte megszűnik az egyetemi élet, akár heti 40 órát dolgoznak a nappali szakos hallgatók

A kollégiumi férőhelyhiány és az égbe szökő albérletárak mellett egyre több egyetemista vállal munkát a nappali képzés mellett is. Sokan nemcsak heti pár órát vállalnak, hanem gyakorlatilag egy második állást visznek az egyetem mellett – ennek pedig komoly ára van. Eltűnik a szabadidő, kimaradnak a közösségi élmények és egyre inkább háttérbe szorul az egyetemi élet.

@eduline.hu

Március 11-én ismét a Kossuth térre vonultak a kulturális szféra dolgozói. A tüntetésen egy egyetemi tanárként is dolgozó restaurátort kérdeztünk arról, mennyit keres, milyen munkát végez nap mint nap, és hogyan lehet ebből a fizetésből megélni Budapesten. #kkdsz #kulturalisdolgozok #restaurator #kultura #beremeles

♬ original sound - eduline.hu

Pálinkás Szilveszter: „Betoboroztuk a laktanya kapujáig a fiatalokat, de nem tudtuk megtartani őket”

Miközben a toborzóplakátokon modern felszerelés, korszerű körülmények és vonzó katonai életpálya látszik, Pálinkás Szilveszter szerint a valóság egészen más a Magyar Honvédségnél: csatornaszag a folyosókon, penészes zuhanyzók és szálláshelyek, kiszámíthatatlan munkaidő, alacsony fizetés és szakadozó egyenruhák várják a fiatalokat.