Időutazó táblákat találtak az oklahomai Emerson Gimnáziumban - képek

Egy pár napja derült ki, hogy különös leletre bukkantak az Egyesült Államokban, az oklahomai Emerson Gimnáziumban. Az új táblák cseréjénél találtak a kincsekre.

  • Eduline

A Boredpanda cikke szerint az iskolában a régi, fából készült táblákat nemrég műanyagra cserélték, ekkor találták a munkások az igazán érdekes leleteket az 1911-ben alapított iskola falain. Mikor leszerelték az öreg táblákat, akkor igazi meglepetés várta őket, még régebbi táblák rejtőzködtek a leszereltek alatt.

null

null

Az előbukkant táblák hajdanán nem lettek letörölve és épen maradt rajzok és feliratok kerültek elő. A megtalált táblák az 1917-es évből származnak, a pontos dátumot onnan tudjuk, hogy három helyen is megtalálták a táblán a dátumot. Összesen négy teremben is kerültek elő „időutazó” táblák.

null

null

null

null

A jelenlegi igazgatót tájékoztatta a korábbi igazgató a felfedezésekről. Néhány tábla azóta akrilüveggel, néhány pedig furnérlemezzel van védve, hogy ne sérüljön meg.

null

null

Ezeknek a tábláknak nagy jelentősége van az iskola számára, túléltek az idő próbáját és most olyan módon képviselik az iskolát, ahogy korábban senki sem hitte volna – mondta az igazgató az oldalnak.  

Vasárnap délutáni nosztalgia: emlékeztek még erre a honlapra?

Zseniális képet tett közzé az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár: így nézett ki az intézmény első honlapja. Időutazás 1996-ba.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Kapronczai Balázs: Rövid távon biztosan marad a hit- és erkölcstan oktatásának jelenlegi rendszere

Átalakulhat-e a hit- és erkölcstan oktatása? Az elmúlt hetek szakmai vitáira hivatkozva erről kérdezte az oktatási kormányzatot a KDNP-s Máthé Zsuzsa. Kapronczai Balázs államtitkár válaszában egyértelművé tette: a kormány rövid távon nem tervezi átalakítani a jelenlegi rendszert, hosszú távon pedig társadalmi egyeztetés tárgya lehet.

„Mi nem az íróasztal mellől hoztuk ezeket a döntéseket” – megszavazta a parlament az iskolakezdési támogatást

Elfogadta az Országgyűlés az iskolakezdési támogatásról szóló törvényjavaslatot, amit parlamenti vita előzött meg. Az ellenzék nehezményezte, hogy nincsenek jól meghatározva a jogosultsági feltételek és számos rászoruló család kimarad a támogatásból. A kormánypárt képviselői hangsúlyozták, hogy a támogatás szabályait szakmai egyeztetések alapján dolgozták ki, a rendszer nem tökéletes, de lehet rajta fejleszteni.