Vasárnap délutáni nosztalgia: emlékeztek még erre a honlapra?

Zseniális képet tett közzé az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár: így nézett ki az intézmény első honlapja. Időutazás 1996-ba.

  • Eduline

Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár egy, a könyvtár első honlapjáról készült screenshotot tett közzé Facebook-oldalán. A kép 1996. november 19-én készült, vagyis 23 éve ezt látták azok, akik online szerettek volna többet megtudni az intézményről.

Az ELTE egyetemi könyvtára az első volt az országban, a jezsuiták kollégiumuk mellett a 15. századtól tartottak fenn bibliotékát Magyarországon, ami az 1635-ben alapított egyetem része lett. Az integrált könyvtári rendszert, amely lehetővé tette a számítógépes katalógus kialakítását, 1995-ben vásárolták meg, ennek ma már 10 könyvtár a tagja és több mint 175 000 művet tartalmaz - derül ki a könyvtár honlapjáról.

Ti még használtátok az 1996-os honlapot, vagy teljesen valószerűtlennek tűnik, hogy a könyvtárazók ezzel találkoztak a lib.elte.hu címen?

Ilyen a világ legjobb könyvtára: még Playstation, Nintendo Switch és Xbox is van

Nem minden könyvtár dohos, régi és pókhálós. Erre példa Oodi Könyvtár is Helsinkiben, amit a világ legjobbjának választottak és néhány hónappal a megnyitása után már turistaattrakció.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.