A Néprajzi Múzeum „Éjszakázz a múzeumban!” című programja 2025-ben különdíjat kapott a nemzetközi Children in Museums Award zsűrijétől – számolt be róla a múzeum.
A díjat a European Museum Academy és a Hands On! International ítéli oda azoknak a múzeumoknak, amelyek kiemelkedően támogatják a gyerekek múzeumi élményeit.
A zsűri - amely tagjai kifejezetten a Néprajzi Múzeum számára alkották meg ezt a különdíjat - indoklása szerint a program „erős gyűjteményi fókuszú, aktív tanulást támogató környezet, amely egyedülálló módon vezeti be a gyerekeket a múzeumok világába és az etnográfia tudományába.”
Az „Éjszakázz a múzeumban!” a múzeum leendő gyermekmúzeumának első, már működő fázisa, amely 8-11 éves gyerekeknek, kisebb gyerekekkel érkező családoknak és iskolai csoportoknak szól. A program rövid esti foglalkozásként vagy egész éjszakás alvós élményként vehető igénybe, így a gyerekek a múzeum zárása után fedezhetik fel a tereket.
A résztvevők egy külön erre kialakított múzeumpedagógiai térben dolgozhatnak, ahol egy félkész kiállítást kell befejezniük. A téma az alvás, amelyet személyes és kulturális szempontból is fel kell dolgozniuk. A gyerekek több száz tárgyból válogathatnak, írható-felírható falakon dolgozhatnak, és a kurátorok jegyzeteit is használhatják. A folyamat során pedig ők maguk is valódi kurátorokként kutatnak, válogatnak és saját minikiállítást hoznak létre.
A gyerekek az elkészült munkákat kisebb csoportokban mutatják be élőképek, szerepjáték vagy történetmesélés formájában. A program csúcspontja, amikor a résztvevők a kiállítótérben vagy a raktárban saját alvóhelyet alakítanak ki, majd mesemondás kíséretében alszanak el. Reggel közösen idézik fel álmaikat és a program élményeit.
Néhány napos bizonytalanság után végre kiderült, kik irányítják novembertől a tankerületi központokat. Az eredetileg tervezett időponthoz képest később, november 5-én állnak munkába az új igazgatók, de nem mindenhol: öt tankerületben ugyanis újra meg kell hirdetni a vezetői posztot.
Továbbra is kérdéses, hogyan folytathatják tanulmányaikat a Nemzeti Közszolgálati Egyetem pedagógushallgatói, miután a kormány bejelentette, hogy megszünteti az intézményben a pedagógusképzést. A hallgatók petíciót indítottak, az ügy pedig hétfőn a parlamentben is napirendre került.
Még a tavalyihoz képest is jóval gyengébb eredményt értek el a negyedikesek és az ötödikesek szövegértésből, viszont a nyolcadikosok javítottak – derült a 2026-os kompetenciamérés eredményeiből. A 2026-os kompetenciamérést a negyediktől egészen tizenegyedikig a diákok március 23. és május 29. között írták egy meghatározott ütemezési rend alapján.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.