Mikor kell ledolgozni a május 1-jei hosszú hétvégét?

Mutatjuk, mikor kell szombaton is iskolába menni.

  • Székács Linda

Mivel idén május 1. csütörtöki napra esett, a kormány a május 2-át, vagyis pénteket is munkaszüneti nappá nyilvánította. Ez azonban nincs ingyen: az extra szabadnapot később egy szombati napon kell majd ledolgozni a felnőtteknek és az általános iskolás, valamint a középiskolás tanulóknak is.

Ennek időpontja május 17. (szombat) lesz. Ezen a szombaton tehát a diákoknak iskolába kell menni, hacsaknem rendelkezik erről másként az iskola. Az intézmények ugyanis dönthetnek úgy, hogy tanítás nélküli munkanapot tartanak és a diákokat valamilyen iskolán kívüli programra viszik, az intézményvezető pedig akár igazgatói szünetet is elrendelhet.

Hogy miért kell a diákoknak is pótolni a munkanapot, arról a köznevelési törvény rendelkezik. Ez ugyanis kimondja, hogy "a tanév rendjével kapcsolatos rendeletben előírt tanítási napokat összhangba kell hozni a jogszabály által előírt, országosan, egységesen elrendelt munkanap-áthelyezéssel."

Röviden összefoglalva tehát a tanulóknak azért kell május 17-én, szombaton is iskolába menniük, mert az intézmények kötelesek felügyeletet biztosítani a munkanapokon, illetve ezek számozott tanítási napnak is számítanak.

 

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.