Egyre több az SNI-s tanuló, miközben továbbra is kevés a praktizáló gyógypedagógus
Egy év alatt négyezerrel nőtt az általános iskolás korú SNI-s gyerekek száma, vagyis jelenleg egy fejlesztéssel foglalkozó pedagógusra körülbelül 10 gyerek jut.
Több mint tízórányi repülőút után szerda reggel, brazil idő szerint 5:15 perckor landoltam Sao Paulo repterén. Azt hittem, ugyanolyan egyszerű lesz itt elboldogulnom, mint a világ bármely részén, ezzel viszont nagyot tévedtem. Kétórányi próbálkozás után a barátommal egyszerűen feladtuk, hogy tömegközlekedéssel jussunk be a városközpontba és taxit rendeltünk.
Az automatákból nem tudtunk jegyet venni, mert csak brazil bankkártyát fogadnak el, a jegypénztárnál pedig egy kukkot sem értettek abból, amit angolul mondtunk nekik, én pedig abból nem fogtam fel semmit, amit ők portugálul magyaráztak nekem. Pedig az utazás előtt azt hittem; ha az angollal nem is boldogulunk ebben az országban, legalább a kevésbé használt, de nagyon is meglévő olasztudásommal megyek majd valamire, elvégre a portugál is latin nyelv.
Ebben is tévedtem; egy-egy kontextusból kiragadott random kifejezésen kívül semmit sem értettem. A brazil portugál számomra nem hasonlít semmilyen más idegen nyelvre.
De hogy miért éppen portugálul beszélnek Brazíliában, amikor az összes többi dél-amerikai országban a spanyol az idegen nyelv? Ez volt az egyik első kérdés, amit feltettem a brazil ismerősömnek, akit meglátogatni jöttem. Szerinte a válasz erre rendkívül egyszerű; Brazíliát 1500. április 22-én fedezte fel a portugál Pedro Álvares Cabral, míg Argentínába például csak 1516-ban érkezett meg a spanyol Juan Diaz de Solias, és a többi dél-amerikai országot is később fedezték fel.
Mivel tehát a dél-amerikai kontinensről Brazíliát fedezték fel először az európai utazók, itt a portugál terjedt el és lett később az anyanyelv, míg a kontinens többi részére spanyol utazók érkeztek, ezért mindenhol máshol ez terjedt el.
