A tantestület nem támogatta, Lannert Judit mégis kinevezte a csömöri iskolaigazgatót – a polgármester a döntés visszavonását kéri

Júniusban még úgy tűnt, húsz év után távozik a Csömöri Mátyás Király Általános Iskola igazgatója. A pedagógusok többsége nem támogatta Bátovszky János újabb vezetői megbízását, az oktatási miniszter először nem is nevezte ki, augusztusban azonban megváltoztatta korábbi döntését. Bátovszky végül újabb egy évre maradhat az iskola élén. A döntés ellen az önkormányzat, szülők és pedagógusok is tiltakoznak.

Újabb egy évre Bátovszky János vezetheti a Csömöri Mátyás Király Általános Iskolát, miután Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter megváltoztatta a korábbi döntését – írja a Csömöri Hírek.

A döntés azért is okozott komoly felháborodást a településen, mert a tantestület június elején titkos szavazáson nem támogatta Bátovszky újabb igazgatói megbízását. A szavazáson 24-en szavaztak mellette, 27-en ellene, öten pedig tartózkodtak. Bátovszky egyedüli pályázóként indult az intézményvezetői posztért, miután lejárt az ötéves megbízatása.

A történet július elején látszólag lezárult. A Dunakeszi Tankerületi Központ akkor arról tájékoztatta a csömöri önkormányzatot, hogy a miniszter nem nevezi ki újra Bátovszky Jánost, aki húsz éve vezette az általános iskolát. A tervek szerint augusztustól az egyik igazgatóhelyettes, Varró Diana vette volna át ideiglenesen az intézmény irányítását, ősszel pedig új igazgatói pályázatot írtak volna ki. Az új vezető 2027 januárjában állhatott volna munkába.

Varró el is kezdte az intézményvezetői feladatok ellátását, augusztusban azonban a tankerület tájékoztatása szerint Lannert Judit megváltoztatta korábbi döntését, és Bátovszky Jánost egy évre ismét megbízta az iskola vezetésével. A Csömöri Hírek szerint a miniszter nem indokolta, miért döntött másképp, mint néhány héttel korábban.

Hiába szavazott a tantestület?

A tantestületi szavazásokat az új oktatási tárca kezdeményezte, Lannert Judit május végén jelentette be, hogy azokban az állami iskolákban, ahol lejár az igazgató megbízatása, a pedagógusoknak lehetőséget kell kapniuk arra, hogy szavazzanak a pályázókról. Lannert májusi bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy „első lépésként a most beérkezett 450 igazgatói pályázat kapcsán kikértem utólag a tantestület véleményét, mert ez is segíthet a jobb döntésben, amire most ilyen kevés időm van.”

A szavazás hivatalosan azonban nem jelent döntési jogot. Az állami fenntartású iskolák igazgatóinak kinevezéséről továbbra is a miniszter dönt, a tantestület véleménye nem köti a tárcavezetőt. Csömörön így végül az a jelölt kapott újabb vezetői megbízást, akinek a pályázatát a tantestület többsége nem támogatta.

Szülők és pedagógusok is tiltakoznak, a polgármester a döntés visszavonását kéri

Bátovszky kinevezése után tiltakozás indult Csömörön. A Csömöri Hírek szerint szülők és pedagógusok is megkeresték a település vezetőit. Lesták Mária, Csömör oktatási és ifjúsági ügyekért felelős alpolgármestere különösen csalódást keltőnek nevezte, hogy a pedagógusok hosszú idő után titkos szavazáson mondhatták el véleményüket az igazgatói pályázatról, a miniszteri döntés azonban végül nem ezt tükrözte.

Nagyon el vagyok keseredve. A pedagógusok hosszú idő után végre titkos szavazással, őszintén nyilváníthattak véleményt a vezetői pályázatról és egyértelmű döntést hoztak. Most meg kiderül, hogy mégsem veszik figyelembe a véleményüket

– mondta az alpolgármester.

A lap szerint több pedagógus attól tart, hogy a szavazás után munkahelyi konfliktusok vagy retorziók érhetik őket. Egyes tanárok ismét állást keresnek, és olyan korábbi pedagógusok is elbizonytalanodtak a visszatérésben, akik az igazgatóváltás hírére fontolgatták, hogy újra a csömöri iskolában dolgoznának.

Fábri István polgármester és Lesták Mária augusztus 15-én jelezte, hogy levélben fordul Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszterhez, akitől Bátovszky egyéves megbízásának visszavonását kérik. Szerintük az egymásnak ellentmondó döntések bizonytalanságot és bizalmatlanságot okoztak az iskolában, és tovább ronthatják a tantestületen belüli légkört.

Ha a miniszter nem változtat a döntésén, azt is kérik, hogy vizsgálják ki azokat a korábban jelzett eseteket, amelyekben az önkormányzat és egyes szülők a diákok veszélyeztetését, a gyerekeket és szülőket érő elfogadhatatlan bánásmódot, illetve az iskolán belüli pártpolitikai akciókat kifogásolták. Ezek a levélben megfogalmazott állítások, nem megállapított tények.

Fábri és Lesták szerint az ügy a központosított oktatási rendszer problémáira is rámutat. A csömöri önkormányzat régóta azt szorgalmazza, hogy az iskolák fenntartásában és működtetésében ismét nagyobb szerepet kapjanak a települések.

Frissítés (2026. 08. 19.):

Az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium kérdéseinkre azt válaszolta, hogy az iskola igazgatói megbízásáról egyetlen miniszteri döntés született, nem volt szó arról, hogy Lannert Judit meggondolta volna magát. A minisztérium szerint „a Dunakeszi Tankerületi Központ hibás kettős kommunikációja zavart és félreértést okozott. A tankerület először arról adott tájékoztatást, hogy Bátovszky János 5 évre szóló vezetői megbízása nem kerül meghosszabbításra, majd később külön kommunikálta az egyéves hosszabbításról szóló döntést. A tankerület így két különálló döntésként kommunikálta azt, ami miniszteri részről egyetlen döntés volt. A miniszter nem változtatta meg egy korábbi döntését, hanem a tankerület adott félrevezető tájékoztatást annak tartalmáról.”

Hozzátették, hogy:

Bátovszky János vezetői megbízásának egyéves meghosszabbítását az iskola biztonságos és zavartalan tanévkezdésének biztosítása indokolta. A döntésnek köszönhetően az intézménynek nem kell az SZMSZ szerinti átmeneti működésre átállnia. Így egy év áll rendelkezésre az iskola megnyugtató hosszútávú működtetésének biztosítására.

Sorban követelik vissza az önkormányzatok az iskoláikat

Budaörs után Csömör is jelezte, hogy visszakapná az iskolái fenntartási jogát. Korábban Zugló is hasonló szándékot fogalmazott meg, miközben a kormány egyelőre csak az iskolák autonómiájának növeléséről beszél, a teljes visszaadásról nem.

Hozzászólások

Daganatos betegséggel küzdő gyerekek rajzaiból nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

Összesen 195, daganatos betegséggel küzdő vagy a gyógyulás útján járó gyerek alkotásait lehet megnézni a Magyar Nemzeti Múzeum új időszaki kiállításán. A rajzok között a kórházi élmények és a félelem is megjelennek, de elsősorban arról mesélnek, ami a gyerekeket a betegségen túl foglalkoztatja: családról, barátságról, szerelemről, sportról, zenéről és álmokról.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu

Még várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjából alapított JATE-díjra

Szeptember 8-ig várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjának pénzjutalmából alapított JATE-díjra. Három kategóriában – alumni, oktatói-kutatói és hallgatói – lehet jelölni a Szegedi Tudományegyetem közösségéhez kötődő személyeket. A Nobel-díjas kutató közben a pályakezdő fiataloknak is üzent: szerinte nem a hibátlan pályaív, hanem a kudarcok utáni újrakezdés képessége vezet sikerhez.