Hogyan hatott a koronavírus-járvány a gyerekekre?

Hogyan változtatta meg a koronavírus a gyerekek táplálkozását, testmozgását, és milyen lelki hatásai voltak/vannak a járványhelyzetnek? Ezek a kérdések is előkerülnek majd a Zöld Követ Egyesület és a Felelős Szülők Iskolája által szervezett kerekasztal-beszélgetésen.

  • Bezzeg Hanna

Március 2-án 18 órakor "Táplálkozás, testmozgás és lélek - a COVID hatásai a gyermekekre" címmel szervez kerekaszal-beszélgetést a Zöld Követ Egyesület a Felelős Szülők Iskolája szakmai együttműködésével. A rendezvényen olyan szülői problémákra keresik majd a választ, mint: " a gyereknek nincs motivációja, nincs kedve tanulni" vagy "nem kitartó, minden sportot abbahagy, szinte még mielőtt elkezdené".

A kerekasztal-beszélgetésen olyan szakértők vesznek részt, akik maguk is nap mint nap gyerekekkel, családokkal foglalkoznak: ott lesz Aznar-Martiner Izabella zumbaoktató és közérzet-specialista, Hérák Anita védőnő, Nagy Tímea olimpikon, vívónő, gyógypedagógus, a moderátor pedig Tibeszky Moni Lisa újságíró, a Felelős Szülők Iskolája alapító-ügyvezetője.

A rendezvényt március 2-án (szerda) 18-20 óra között a Villányi úti Konferenciaközpontban (1114 Budapest, Villányi út 11-13.) tartják majd. A részvétel ingyenes, azonban regisztrációhoz kötött, a jelentkezési felületet ide kattintva éritek el.

Hozzászólások

„A lelkesedés és a bizalmatlanság furcsa elegye van a fiatalokban” – ezt tapasztalja az oktatási tárca párbeszédért felelős vezetője

Van, aki húszoldalas, kidolgozott javaslattal érkezik, mások attól tartanak, hogy az egész csak „látványpékség” vagy „youthwashing”. Kaderják Anita, az oktatási minisztérium társadalmi párbeszédért és részvételért felelős főosztályvezetője szerint önmagában az, hogy a diákok elmondhatják a véleményüket, még csak a nulladik lépés. A bizalomhoz az kell, hogy lássák, mi változik a javaslataik hatására.