Filmajánló a hétre: ezt a filmet nézik a legtöbben az amerikai mozikban
A mozis kasszasikerlista adatai azt jelzik, hogy a koronavírus veszélye nem rettentette el a hét végén a közönséget a mozitól: ezek voltak a legnépszerűbb filmek.
Eduline/MTI
Jól nyitott a Disnesy és a Pixar Előre című animációs vígjátéka és Ben Affleck sportdrámája, a The Way Back című film is.
Előre
A két tizenéves elf-fivér nem mindennapi küldetéséről szóló Előre című animációs film iparági becslések szerint 40 millió dollárt hozott a bemutató hétvégén az észak-amerikai mozikban, míg a nemzetközi piacokon 28 millió dollárt. Utóbbiról a Disney megjegyezte, hogy az ázsiai, csendes-óceáni térségében kívüli területeken nem éreztek semmilyen anyagi veszteséget.
Az Előre a bevételi toplista második helyére szorította vissza a Universal és a Blumhouse A láthatatlan ember című filmjét, amely 15,2 millió dollárt forgalmazott.
A Warner Bros. Pictures forgalmazásában, Ben Affleck főszereplésével készült The Way Back, amely egy alkoholista építőmunkásról szól, akit egykori középiskolája felkér arra, hogy legyen a kosárlabdacsapat edzője, 8,5 millió dollár bevételre tett szert. Főként az idősebb közönség körében váltott ki érdeklődést a film és a kritikusok körében is elismerést aratott.
Újabb fellépőkkel bővült az EFOTT fellépőinek névsora. Nemzetközi előadók közül a KSHMR és a Pendulum, hazai közönségkedvencek közül pedig többek között a Bagossy Brothers Company, a Kiscsillag, a 30Y, az Anna and the Barbies, vagy éppen a Hiperkarma is ott lesz az idei fesztiválon. Az eddig bejelentett fellépők teljes névsorát itt találjátok.
Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre
Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.
A parti beépítések, a pusztuló nádasok, a klímaváltozás, a vegyi anyagok és még a horgászok etetőanyagai is hozzájárulnak ahhoz, hogy a Balaton ökológiai egyensúlya egyre sérülékenyebb legyen.
A tervek szerint a tárca munkatársai országszerte személyesen keresik fel az iskolákat, hogy közvetlenül ismerjék meg az iskolák mindennapi működését és a helyi problémákat.
Bár a diákok az érettségiig akár 1200-1800 nyelvórán is részt vesznek, sokan mégsem jutnak el biztos nyelvtudásig vagy egy középfokú nyelvvizsgáig. Gaál Ottó szerint ennek egyik oka, hogy a tanulók alig szólalnak meg az órákon. A kreatív nyelvtanulás módszerének kidolgozója úgy véli, egy jól begyakorolt, ezer szóból álló aktív szókinccsel le lehet nyűgözni a nyelvvizsgabizottságot, miközben a középiskolai nyelvkönyvek felét egyszerűen ki lehetne hagyni.
A magyar közélet egyik visszatérő problémája, hogy a vitákban hajlamosak vagyunk a másik oldalt nem egyszerűen ellenfélnek, hanem ellenségnek tekinteni. Ez a gondolkodásmód lassan átitatja az oktatásról, a közéletről és a közintézményekről szóló beszélgetéseket is. Pedig a demokrácia lényege éppen az, hogy az egyet nem értés nem zárja ki az együttműködést. A magyar társadalom polgárosodása történelmi léptékben még mindig folyamatban van. A szabadság, az autonómia és a felelősség viszonya sokszor nem stabil kulturális tapasztalat, hanem tanulási folyamat. Ez az oktatásban különösen jól látszik.
Nem kell mindig mélyen a zsebetekbe nyúlni egy budapesti strandolásért. Több fővárosi fürdőben és strandon is jelentős kedvezményt kaptok, ha a zárás előtti utolsó két órában érkeztek: a budapesti lakosoknak ilyenkor féláras esti jegy jár, a BudapestGO-val rendelkező diákok pedig bizonyos esetekben akár 80 százalékos kedvezmény jár.