szerző:
Gál Luca
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A szövetkezet szerint folyamatosan csökken a diplomát elváró hirdetések aránya az álláskereső portálokon.

„Ma már nem feltétlenül a keresett, magas pontszámot elváró szakok kínálják a legnagyobb kereseti lehetőséget”

- hívta fel a figyelmet Göbl Róbert, a Mind-Diák Szövetkezet vezetője.

A diákszövetkezet legújabb felmérésben összegyűjtötte a jelenlegi legkeresettebb szakmákat és a hozzájuk tartozó átlagbéreket – írja a Pénzcentrum.

A Mind-Diák Szövetkezet és Humán Centrum Kft. összesített adatai alapján a legnagyobb hiányt az IT, a mérnöki és pénzügyi területen dolgozók körében találták. Ennek okán, akik ezeket a szakmákat választják, gyors elhelyezkedésre és magas pályakezdő fizetésre számíthatnak.

A Mind-Diák Szövetkezet vezetője azt is kiemelte, hogy

az álláskereső pályakezdők azokon a területeken tudnak a legkönnyebben elhelyezkedni, ahol a leginkább kiéleződik a verseny a szakemberekért.

Ennek okán a magas pontszámokat elváró, de igen népszerű szakok, mint például a HR, pszichológia vagy marketing, nem minden esetben jelentik a jobb keresetet a munkaerőpiacon.

Kékgalléros pozíciók esetében a logisztikai területen, a gyártásban, az építőiparban és a vendéglátásban tapasztalható a magas szakemberhiány, amit a kezdő átlagbérek is tükröznek.

Pályakezdők bruttó havi átlagbérei a legkeresettebb kékgalléros szakmákban:

 

  • gépésztechnikus: 630-700 ezer forint
  • lakatos: 480-550 ezer forint
  • villanyszerelő: 450-550 ezer forint
  • mechanikus/elektromos összeszerelő: 380-450 ezer forint
  • CNC esztergályos: 450-500 ezer forint
  • csomagoló: 350-400 ezer forint
  • felszolgáló: 380-450 ezer forint
  • hegesztő: 450-490 ezer forint
  • gépkezelő: 380-450 ezer forint
  • targoncás: 400-530 ezer forint