Honnantól beszélhetünk egynyelvű oktatásról? Mik a legfontosabb tényezők?

Egynyelvű oktatásról nem akkor beszélünk, amikor a tanár arra törekszik, hogy minél több angol hangozzon el a nyelvórán. Eddig minden nyelvtanár el szokott jutni (hiszen angolt tanít vagy mi), de ez még messze nem egynyelvűség.

Az egynyelvűség ott kezdődik, hogy a tanuló az adott nyelv elsajátítása során nem veszi igénybe az anyanyelve segítségét. Ez akkor tud megvalósulni, ha az oktatás nyelve 100%-ban az angol, vagyis, ha minden, a nyelvtanuláshoz köthető tevékenység - akár a nyelvórán, akár az otthoni készülés során történik - mind angol nyelven zajlik. A kérdés persze rögtön adja magát, hogy a nyelvtanár hogyan lesz képes megértetni az órai anyagot, ha nem használhatja a magyar nyelvet. Ez már egy speciális módszertani kérdés, de megvannak erre az eljárások, tehát abszolút lehetséges.

Milyen tapasztalataid vannak korábbról a kétnyelvű módszerről?

Bár gyerekként a közoktatásban rövidebb ideig volt néhány, magyarul egyáltalán nem beszélő anyanyelvi tanárom is, elsősorban mégis kétnyelvű nyelvoktatást kaptam az iskolában. Ezt nem éreztem hatékonynak, és nem is az iskoláimnak köszönhetően tanultam meg magas szinten az angolt. Aztán később, fiatal felnőttként is egy olyan nyelviskolában dolgoztam oktatóként, ahol a kétnyelvűséget pártolták. Amerikából átvett egyedi módszerrel dolgoztak, és akkoriban meg voltam győződve, hogy ennél a rendszernél nincs hatékonyabb, de tévedtem.

Ebben a nyelviskolában nagyon sok angol ment az órán, a metódus mégis észrevétlenül hazavágta a hatékonyságot. Mindent, amit a diákoknak át akartam adni, szóban gyakoroltunk a tanórán: nagyon sok angol mondat hangzott el. Párokban gyakoroltak, és minden szóval mindenkinek három-három mondatot kellett elmondania. Azonban ezekből az egymondatos megfogalmazásokból nem tudtak kitörni. Persze kitartó drillezéssel azért fel tudtak készülni a nyelvvizsgákra, de éreztük, hogy ez nem elég jó – csakhogy akkor még nem ismertünk ennél jobb módszert.

Melyik módszer a nehezebb a diáknak és a tanárnak?

A kétnyelvű oktatási megközelítésben a nagyobb munkát kétségtelenül a nyelvtanuló végzi. Neki kell angol szavakat tanulni, neki kell a nyelvtani koncepciókat gyakorlással aktivizálni. Egyes nyelvoktatók úgy gondolják, hogyha valaki erőfeszítései ellenére nem tudott megtanulni egy nyelvet, azt leginkább magának köszönheti, mert nem volt elég szorgalmas és nem foglalkozott eleget azzal, amit ő (a tanár) neki kiadott. Véleményünk szerint ez nem fair hozzáállás a tanulóval szemben. Mi azt gondoljuk, hogy a "nagy melót" a tanárnak kellene elvégeznie, nem a tanulónak.

Az oktatónak kell biztosítani a tanuló sikerét, vállalva a szakmai kihívásokat, kialakítani egy olyan oktatási filozófiát és gyakorlatot, amely a tanulókat ténylegesen képes eljuttatni a céljaikhoz, tanulási küszködés nélkül. Az egynyelvű oktatásban (amennyiben jól végzik) ez maradéktalanul meg tud valósulni.

Miért jobb az egynyelvű nyelvtanulás és -oktatás?

Az egynyelvű oktatás a nyelvtanulótól nem követel nehéz munkát, csupán jelen kell lennie a tanórán vagy meg kell néznie a videókat. Egyéb dolga, plusz megtanulnivalója, gyakorolnivalója nincs, mivel egy jófajta egynyelvű oktatási folyamat az elme tanulási fogékonyságát sikeresen lovagolja meg. Amikor a magyar nyelv végleg kiszorul a tanulás folyamatából, akkor a tanulónak többé nem kell önmaga ellen küzdenie és hatékonyabbá is válik a munkája, ezzel együtt pedig a folyamat meglepően lerövidül - kezdetben minket is igencsak meglepett, mennyire. A hatékonyság mellett közben örömtelivé is válik a tanulási folyamat. A kétnyelvű oktatásban ezek az intenzív élmények hiányoznak.

Ami örömet adhat, az csak a tanuláson kívüli angolos tevékenységek (filmnézés, zenehallgatás, angol nyelvű tartalmak "fogyasztása"). Mert maga a tanulás küzdelmes, monoton és tele van kudarcokkal: mert állandóan elfelejtjük, amit megtanultunk, illetve nem tudjuk spontán alkalmazni éles helyzetben. Nagyon sokan tapasztalnak ilyesmiket nyelvtanulás közben, de ez nem a nyelvtanulók személyiségéből fakad. Nem lusta, pesszimista vagy motiválhatatlan személyiség tünete ez. A fenti általános tapasztalatért az alkalmazott kétnyelvű eljárások okolhatók, amelyekkel szinte csoda, hogy valaki meg is tud velük tanulni egy nyelvet.

Az egynyelvű oktatás további nagy előnye, hogy ebben a nyelvtanárok nem égnek ki pár év után, mert minden tanóra egyedi kihívás. Ezzel szemben a kétnyelvű oktatás pár év után már nem egy nagy önmegvalósítás. A nyelvtanról és a szóhasználatról ugyanis számszerűleg behatárolható "darab" ismeretet lehet csak átadni, így egy tanár szakmai kihívások híján viszonylag hamar kiéghet a munkájában.

Gond lehet abból, ha valaki mindkét módszert alkalmazza egyszerre?

Igen, ez a legyakoribb oka az eredménytelenségnek. A 100%-ban angol nyelvű tanulási környezet, és ezzel együtt az angol nyelv angolul értése tudja csak olyan állapotba hozni az elmét, amelyben az angolul gondolkodás és a nyelvi készségfejlődés komolyabb erőlködés nélkül, ténylegesen végbe tud menni - és végbe is megy. Ebbe a jól működő folyamatba már a magyar nyelv minimális használata is képes komolyabban belezavarni, nehezítve a készségfejlődést, ezzel veszélyeztetve az egész nyelvtanulás sikerét. A tét tehát igen nagy, és ez az oka, hogy nem kötünk kompromisszumot az egynyelvűségben.

Ha például egy tanuló kétnyelvű eljárásokkal párosítja a mi egynyelvű videós tananyagunkat, akkor a végeredmény egy nagy összezavartság lesz a nulla felé tendáló sikerrel. Ráadásul még az egynyelvű tanulás öröme is elvész ilyenkor. Ötvözni tehát nem érdemes, mi legalábbis abszolút nem javasoljuk, ebben kategorikusak vagyunk.

Bárki lehet hatékony egynyelvű módszerrel?

Egy hatékony rendszerben a diszlexiás, a korábban sikertelenül tanuló, a magában nem hívő, a fiatal, az öreg, a sikertelen, az alulmotivált és az örökös újrakezdő is sikerrel megtanítható. És ez nem fog nekik fájni, mert nem kell küszködni a folyamatban. A saját tapasztalataink is alátámasztják, hogy konkrétan az előbbi csoportok közül minddel sikereket tudtunk elérni - ezt bírja az egynyelvű oktatás.