Több tízezer forintot fizetnek a szülők a különórákért

Több tízezer forintot költenek különórákra a magyar szülők. Drágák a nyelvórák és a korrepetálások is.

Forrás: Stiller Ákos

A legnépszerűbbek egyértelműen a nyelvórák, ezen belül pedig az angol és a német. Az angol nyelv a teljes magántanár piac több mint felét biztosan lefedi - mondta a Pénzcentrumnak Akhinszky Norbert, a Tanárbázis.hu oldal üzemeltetője.

hirdetés
hirdetés

Az órák ára változó, függ a tanár képesítésétől, a helyszíntől, a megcélzott diák körtől, a tantárgytól, illetve a tanár saját elképzelésétől. A legalacsonyabb ár 1000 forint 45 percért, az átlag 2500-3500 forint 45 percért, de a nagy sikereket ígérő tanároknak akár 10 ezer forintnál is többet fizethetünk egy 45 perces óráért. A kevesebb diákkal rendelkező tanárok gyakrabban az alacsonyabb árkategóriában kezdenek, aztán a diákok megjelenése és a naptáruk telítődése folyamán árat emelnek. Így elmondható, hogy az olcsóbb tanár nem feltétlenül takar alacsonyabb színvonalat.

Ez havonta átlagosan, heti két órával számolva 24 ezer forintot tesz ki, ám ha jó és népszerű tanárt választunk, ennek az összegnek akár a háromszorosát is elkölthetjük nyelvoktatásra.

Az árak a többi tárgyból is nagyon változatosak: matematika-, fizikatanárt találhatunk már 2 ezer forintét is, de van, aki 5 ezer alatt nem vállalja: ez egy hónapban, ha csak hetente egyszer megy a gyerek, 8 és 20 ezer forint között van, de mivel főtantárgyról van szó, sokkal reálisabb a heti két különóra, így inkább havi 16 és 40 ezer forint körüli kiadással számolhatunk.

Jön a szigor: tízből négy felvételiző kiszorulhat az egyetemekről a kötelező nyelvvizsga miatt

Ha a nyelvvizsga már most feltétele lenne a felsőoktatási tanulmányok megkezdésének, a jelentkezők 40 százaléka nem kerülne be egyetemre, vagy főiskolára - mondta a Nyelviskolák Szakmai Egyesületének elnöke a Magyar Hírlapnak. Berényi Milán szerint ha rövidtávon nem sikerül javítani ezen az arányon, legrosszabb esetben ki lehetne tolni egy-két évvel a felvételhez szükséges nyelvvizsga követelmény hatálybalépésének 2020-as dátumát.

hirdetés

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás



Felsőoktatás hirdetés

Nyelvoktatás hirdetés

Felnőttképzés hirdetés

HVG Állásbörze hirdetés

hirdetés
hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X