Mindannyian tudunk Svédország létezéséről, és azt is tudjuk, hogy télen nagyon hideg van és sötét, és jobb esetben él bennünk egy kép az ottani emberekről, és azoknak kultúrájáról is, de hogy ez mennyire nem egyezik a valósággal, arra már az első napokban rájöttem.
Nem titkolom, mielőtt megérkeztem, azt gondoltam, hogy délen, Stockholm környékén laknak azok az igazi szőke, kékszemű lányok, akik szinte már magukkal sem állnak szóba, és az óriási ugyancsak szőke, hokis srácok. Az északi részét pedig eszkimók lakják, és kitudja talán még jegesmedvék is megfordulnak arrafelé. Ettől azért bevallom, féltem kicsit…
Ennek ellenére, mikor leszálltam Stockholmba a repülőről, egyből éreztem, hogy valami olyan féle kedvesség, segítőkészség árad az emberekből, amit talán még sehol nem tapasztaltam. Ekkor még a nyelvekkel is hadilábon álltam, angolul csak dadogva beszéltem, a svéd nyelvet pedig ott hallottam életembe először. Az emberek mégis türelmesen megvárták, amíg kiküszködöm magamból szótár segítségével, amit szeretnék mondani és hasonlóképpen igazítottak útba is. A sors fintorának gondoltam, mikor először megtudtam, hogy Svédország legészakibb pontjára kerülök egy 3000 lakosú kis falucskába, az eszkimók és a jegesmedvék közé.
A fogadócsaládommal való első találkozásom azonban eloszlatta az összes kételyem, és egyből rájöttem arra is, hogy sem eszkimók sem pedig jegesmedvék nincsenek még akkor sem, hogy ha a falucskát pont keresztül szeli az Északi-sarkkör. Erről a részéről Skandináviának azt kell tudni, hogy elég nagy kontraszt jellemzi, nyáron előfordul, hogy a nap 24 órájában szikrázó a napsütés és 25-30 fok van. Télen pedig, hogy hetekig éjszakai sötétség van nappal is és a - 40 fok sem ritka. Ez volt az, amitől a legjobban féltem és az is, ami végül is az egész évemet felejthetetlenné tette. Csak gondoljatok bele, milyen érzés lehet úgy elindulni lazacra horgászni, hajnali három órakor, hogy csak fölkapod a napszemüveged és a rövidnadrágod, és kisétálsz a folyóhoz, vagy amikor télen az iskolába reggel nem kocsival, hanem motoros szánnal, vagy sílécen mész…
A téli időszakban a testnevelés órák is megváltoznak kicsit, úgynevezett téli sportok óra veszi át a helyét, ahol mindenki eldöntheti, hogy épp snowboard-ni vagy síelni esetleg hokizni szeretne-e. A tantárgyak közé fölvehető még a hegyi életmentés is, aminek egy „vizsga”, egy öt napos túlélő túra a vége a hegyekben.
Most, hogy újra itthon vagyok, a barátaim, ismerőseim már nem azt kérdezik, hogy miért Svédország, hanem azt, hogy megérte-e elutazni, itt hagyni mindent egy egész évre. Erre a kérdésre már sokkal egyszerűbb válaszolni. Azt hiszem, soha nem lehetek elég hálás a szüleimnek, illetve a fogadócsaládomnak, hogy ekkora áldozatot vállaltak értem, és ezzel életem legnagyobb élményét teremtették meg. 18 éves koromra elértem, hogy, bátran állíthatom, két idegen nyelvet beszélek közel anyanyelvi szinten, az angolt és a svédet, a világ minden táján vannak olyan barátaim, akikre bármikor számíthatok.
Azt hiszem ez egy óriási előny a kortársaimmal szemben, de nem a nyelv az egyetlen, amit ettől az évtől kaptam. A Svédországban töltött idő alatt felnőtt ember vált belőlem, és a világra való rálátásom is nagyban szélesedet, szerintem ez az, amiért igazán megéri belevágni egy ilyen utazásba.
Veégh Máté (2006/2007 Svédország)
(A fenti diáktörténetet együttműködő partnerünktől, az
YFU Hungary-től kaptuk.)
