173 ingyenes nyelvtanfolyamra és informatikai kurzusra lehet jelentkezni

Újabb 173 képzés indul a Tudásod a jövőd! elnevezésű projektben; a 204 millió forintos program több mint 2600 ember képzésekbe való bekapcsolódását teszi lehetővé 89 településen - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal (KIH) hétfőn az MTI-vel.

  • MTI
Stiller Ákos

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium háttérintézményének tájékoztatása szerint a május 20-31. közötti időszakra a képző intézmények 2576 képzés indítására vonatkozó ajánlatot nyújtottak be, csaknem 2,7 milliárd forint értékben. A projekt célja, hogy a kistelepülésen lakók - köztük az idősebbek és az alacsony iskolai végzettségűek - minél nagyobb számban kapcsolódhassanak be a tanulásba.

Közölték, a projektben felhasználható források elosztását a régiók fejlettségi szintje határozza meg. Hozzátették, miután a közép-magyarországi régió az Európai Unió meghatározása szerint fejlettebb térségnek számít, a felhasználható forrás kisebb, mint a többiben.

Az eddigi képzésekre több mint 122 ezren jelentkeztek, közülük 56 ezren élnek hátrányos helyzetű kistérségekben, és a 45 év felettiek száma meghaladja a 46 ezret. Az összes regisztrált száma több mint 335 ezer - fűzték hozzá.

A KIH emlékeztetett arra, hogy a kormány ezzel a programmal "soha nem látott lehetőséget" biztosít a képzésekben résztvevőknek arra, hogy informatikai tudást szerezzenek, vagy idegen nyelvet tanuljanak.

A Tudásod a jövőd! projekt honlapján egyebek mellett az olvasható, hogy a program alapvető célja a felnőtt lakosság gazdasági versenyképességének növelése, valamint munkaerő-piaci, elhelyezkedési esélyeinek növelése. A projekttel az Európai Unió országaiban meghirdetett élethosszig tartó tanulás igényének kialakításáról szóló programhoz csatlakozunk - írták.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

„A gólyatábor nem egy teljesítményteszt” – miért megyünk bele olyan dolgokba is, amelyeket valójában nem akarunk?

A gólyatábor egyszerre lehet az egyetemi évek izgalmas kezdete és komoly lelki próbatétel. Hol ér véget a komfortzónából való kilépés, és hol kezdődik a személyes határok átlépése? Miért megy bele valaki egy megalázó feladatba csak azért, mert mindenki más is megcsinálja, és miért élnek tovább évről évre a durva beavatási rítusok? A témáról Karkecz Virág pszichológussal beszélgettünk.

Túlzsúfolt óvodai csoportok, vitatott iskolaérettségi szabályok és növekvő adminisztráció: közös szakmai tervezettel állt elő a PSZ és a PDSZ

A két pedagógus-szakszervezet szerint sürgős, rendszerszintű változtatásokra van szükség az óvodai nevelésben, ezért közös szakmai tervezetben foglalták össze, hogyan változtatnának többek között a szakember-ellátottságon, a dolgozók bérezésén és munkakörülményein, az SNI-s és BTMN-es gyerekek ellátásán, valamint az óvodák finanszírozásán.

@eduline.hu

“Fogyasszunk minél kevesebb energiát, és minél több jeget!” – a Sziget 0. napján jártunk, ahol fenntarthatóságról és az extrém hőségről is kérdeztük a fesztiválozókat. 🪭⛺️ #utcaembere #sziget2026 #eduline #foryou #fy

♬ eredeti hang - eduline.hu