Már az egyetemen is azt tanítják, hogyan kell a folyosón tornaórát tartani

Már az egyetem befejezése előtt szembesülnek azzal a testnevelőtanárnak készülők, hogy több iskolában nincsen tornaterem, ezért az órákat a folyosókon vagy osztálytermekben kell tartaniuk.

  • Eduline
MTI / Koszticsák Szilárd

Sok iskolában nincsen tornaterem, ezért az órákat a tantermekben, vagy a folyosón tartják. A helyzettel már gyakorlatukon találkoznak a testnevelőtanárnak készülők – mondta az InfoRádiónak Csordás-Makszin Ágnes, a Testnevelési Egyetem tanársegédje.

„Sokszor kivisznek zsámolyokat, gumiszőnyegeket vagy más eszközöket a folyosóra. Az iskolában a gyakorlat alatt szembesülnek ezzel, és próbálhatják ki magukat is, hogy milyen a folyosón fegyelmezni és megtanítani a tananyagot” - fejtette ki. Az intézmény Tanárképző Intézetének munkatársa szerint ilyen körülmények között is biztonságosan meg lehet tartani a testnevelésórát.

Csordás-Makszin Ágnes szerint figyelembe kell venni a körülményeket és lehetőségeket. Vannak tágas folyosók, ahová az eszközöket is ki lehet pakolni, és bár valóban nem olyan, mintha egy tornateremben lenne az óra, de így is meg lehet oldani biztonságosan. Hozzátette: a testnevelők ilyenkor képességfejlesztést, például lépcsőzést szoktak beilleszteni a programba.

A kormány a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Programmal biztosítaná a megfelelő feltételeket, ezen belül valósul meg a tanuszoda- és tornaterem fejlesztés. A program 2015-ös és 2017-es ütemében is építenek tornatermeket – számolt be korábban Szabó Tünde sportért felelős államtitkár.

Ebben nem lesz változás: nem enged a kormány a mindennapos testnevelésből

Bár napirenden van a Nemzeti alaptanterv átgondolása, a bevezetett mindennapos testnevelés megtartásához továbbra is ragaszkodik a kormány - erről beszélt Maruzsa Zoltán köznevelési helyettes államtitkár egy keddi díjkiosztón. Maruzsa Zoltán hangsúlyozta: a 2000 éves "ép testben ép lélek" mondás ma is iránymutatást jelent az oktatás számára.

Hozzászólások

Rohamtempóban, tanítási időben kellett véleményezni a tankerületi igazgatói pályázatokat – a PDSZ mellett egy diákmozgalom is tiltakozik

Volt, ahol a tantestületnek és az iskolában dolgozóknak mindössze egy napjuk volt arra, hogy átnézzék a tankerületi igazgatói pályázatokat, véleményt pedig csak egy szűk, előre meghatározott időintervallumban nyilváníthattak. Mivel ez tanítási időre esett, több pedagógusnak lehetősége sem volt részt venni a véleményezésben. Az ADOM Diákmozgalom szerint ilyen körülmények között nem lehetett érdemben véleményt mondani a pályázatokról.

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.