szerző:
Eduline

"A pedagógusok szabad tankönyvválasztáshoz való joga az állam által garantált" - ismételte el sokadszorra Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, aki szerint a tankönyvek fejlesztésében a pedagógusok, a tanulók és a szülők is "érdemben vettek részt".

©

"A taneszközök fejlesztésében a pedagógusok, a tanulók és a szülők is érdemben vettek részt, ezáltal a minőségbiztosítás új pillérrel egészült ki; a nevelés-oktatás modern, digitális fejlesztése folyamatban van; a tankönyvek kiszámítható módon, időben eljutnak valamennyi iskolába; a szülők iskoláztatással kapcsolatos anyagi terhei jelentősen csökkentek, hiszen közel 1 millió tanuló már térítésmentesen kapja meg taneszközeit. Ezzel szemben 2010. előtt a tankönyvek ára töretlenül emelkedett, a tankönyvcsomagok megvásárlása a családok számára óriási terhet jelentett. A profitorientált piaci tankönyvkiadás helyett egy racionális és átlátható tankönyvrendelési rendszer jött létre, amelynek kiemelt célja a minőségi és elérhető árú tankönyvek biztosítása. A megújult tankönyvek lehetővé teszik, hogy a tanulók magasabb minőségű nevelés-oktatásban részesülhessenek" - így válaszolt az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára Mesterházy Attila írásbeli kérdésére. Az MSZP-s politikus azt akarta megtudni, mit tesz a tárca annak érdekében, hogy "az állami tankönyvek ne silány minőségűek legyenek".

Rétvári Bence válaszában azt írja, "az állami tankönyvek többéves kipróbálás után nyerték el végleges formájukat: a pedagógusok, a tanulók és a szülők visszajelzései alapján átdolgozott újgenerációs tankönyvek nagy sikernek örvendenek".

"A tankönyvrendeléseket a szakértelem motiválja. A magyar pedagógusok felkészültek, professzionálisak és a legalkalmasabbak arra a feladatra, hogy eldöntsék, tanulócsoportjuknak miképpen, milyen taneszközök segítségével adhatják át a korszerű, 21. századi versenyképes tudást és hogyan fejleszthetik a gyermekek készségeit, kompetenciáit" - írja, hozzátéve: "a pedagógusok szabad tankönyvválasztáshoz való joga az állam által garantált".

Visszavágtak az oktatási államtitkárnak a tankönyvesek: csalódtunk Palkovics Lászlóban

"Csalódtunk Palkovics Lászlóban" - rövid, de velős választ adott a Tankönyvesek Országos Szakmai Egyesülete (TANOSZ) az oktatási államtitkár keddi nyilatkozatára. Ahogy arról korábban beszámoltunk, Palkovics László a Magyar Hírlapnak adott interjúban úgy fogalmazott az ellenzéki pártok és oktatási szakértők által összeállított oktatási minimumról, hogy az inkább politikai, nem pedig szakmai anyag.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, közleményben reagált a Tankönyvesek Országos Szakmai Egyesülete (TANOSZ) Rétvári Bence korábbi nyilatkozatára. Az egyesület szerint a parlamenti államtitkár a magánkiadókat úgy állítja be, mintha azok a gyerekek érdekei helyett csak a megszerezhető profittal törődnének. Ezért visszautasítják "ezt az általánosító kijelentést", főképp azért, mert a nyereséget a kiadók elsősorban az oktatást szolgáló további fejlesztésekre használták fel.

Vitatják továbbá a parlamenti államtitkár azon kijelentését, amely szerint „A pedagógusok szabad tankönyvválasztáshoz való joga garantált…”, mert az idei és az elmúlt évek tankönyvrendelési időszakainak tapasztalatai nem ezt mutatják. Hozzáteszik: számos pedagógus és tankönyvfelelős visszajelzései alapján állítják, hogy a minisztérium vélt elvárásainak mindenáron megfelelni akaró egyes tankerületi munkatársak kizárólag a magánkiadók tankönyveinek megrendelését igyekeznek a legkülönfélébb eszközökkel korlátozni.

Visszautasítjuk - válaszoltak Rétvári Bencének a tankönyvesek

Az egyesület szerint a parlamenti államtitkár a magánkiadókat úgy állítja be, mintha azok a gyerekek érdekei helyett csak a megszerezhető profittal törődnének. Ezért visszautasítják ezt az általánosító kijelentést. Közleményben reagált a Tankönyvesek Országos Szakmai Egyesülete (TANOSZ) Arató Gergelytől (DK) múlt héten az Emberi Erőforrások Minisztériumához érkezett az írásbeli kérdés ére.