Azt biztos tanultátok – vagy fogjátok -, hogy Magyarországon az 1700-as évek végén éledt fel a nyelvújító mozgalom, amelynek lényege az volt, hogy tudatos és tömeges változtatásokat hajtanak végre a nyelven. A magyar nyelvújítás egyik nagy célkitűzése volt a magyar nyelv megtisztítása a jövevényszavaktól. Az új szavak gyártása sok tekintetben az idegen szavak magyarosításáért folyt, de legtöbbször igen nyakatekert formákat sikerült csak alkotni.

A szabadságharc bukása után a nyelvújító lendület alábbhagyott, hogy aztán a kiegyezést követően újra nekibátorodjon. A láncreakciószerű burjánzásnak a huszadik század elején a józan ész vetett véget, de a termésből számos szókonstrukció megmaradt, amit ma már a köznyelvbe épülve használunk – írta az Index.

A nyelvújítás hatása az addig szinte csak idegen szavakat használó fiatal tudományágban, a kémiában 1800 körül jelentkezett először. De akkor olyan szavakat sikerült kitalálniuk, mint a kénsavas kínadék vagy az elégedett sóskasavas hamag. Sőt, mint az egenyfaegenykönszényszenőkönlegvizegy.

A kémiai nyelvújítás Frankensteinje minden bizonnyal Schuster János, aki mesteri érzékkel klónozott olyan mutánsszavakat, mint például a zőldlőgyúlatsavas sulyag (Murias barytae), a kénsavas rézagos húgyag (Cuprum ammonia cum) vagy a szunnyasztdék, ami amúgy a morfium magyarított megfelelője lett volna.

Schuster egyébként inkább „privát passióból” faragcsálta a szavakat, ám tanítványai felkapták hobbiját, és sorozatban születtek meg az értekezések a narantsszínű kéngyúlatsavas dárdatsról (Sulfur auratum antimonii, azaz antimon-pentaszulfid), a kénsavas keseragról (Sulfas magnesiae, azaz magnézium-szulfát), a ketted-férjagsavas hamagról (Bi-arsenias kali), az alfojtósavas bátragról (Subnitras bismuthici, azaz bizmut-szubnitrát), vagy a kénsavas hézagról.