Jogerősen egy év tíz hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt a Kisvárdai Járásbíróság csütörtökön egy helyi...
Jogerősen egy év tíz hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt a Kisvárdai Járásbíróság csütörtökön egy helyi férfit, aki késsel támadt a helyi iskola igazgatójára a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kékcsén.
Nyakó Zsuzsanna, a Nyíregyházi Törvényszék elnökhelyettese, szóvivője az MTI-nek elmondta: a vádlottat közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettében találta bűnösnek a bíróság; a szabadságvesztés végrehajtását három próbaidőre felfüggesztették.
Szilágyi László, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség szóvivője az MTI érdeklődésére közölte, a férfi szerda délelőtt jelent meg a kékcsei általános iskolában, és a folyosón szóváltásba keveredett az iskola igazgatójával. A vádlott azt sérelmezte, hogy az igazgató különböző igazolások bemutatását kérte gyermekének iskolai hiányzásai miatt. A vita közben a férfi elővett a nadrágjából egy húsz centiméter pengehosszúságú kést, azt mellmagasságba emelte és leszúrással fenyegette meg az igazgatót.
A sértett iskolaigazgató hátrálni kezdett, majd a támadó lánya az édesapja elé állt, és az épületből kituszkolva megakadályozta a további erőszakot - ismertette a főügyészség szóvivője. A Kisvárdai Rendőrkapitányság a férfit még aznap őrizetbe vette és felfegyverkezve elkövetett, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt gyanúsítottként hallgatta ki.
A járási ügyészség huszonnégy órán belül bíróság elé állította a gyanúsítottat, a bíróság pedig jogerős ítéletet hozott az ügyben - fűzte hozzá Szilágyi László.