szerző:
Eduline

A görög hatóságok felszámolták azt a pireuszi hevenyészett menekülttábort, amely Athén kikötővárosának rakpartja mellett alakult ki, a tábor mintegy ezer lakóját átszállították az ország központi részén lévő állami fenntartású menekültszállásokra - jelentette szerdán a görög állami rádió. A gyerekeket iskolákba íratják.

©

Az elkövetkező hetekben a hatóságok mintegy 4000 további menekült átszállítását tervezik az Athén régi, elhagyatott repülőterén létrejött másik sátortáborból, ahol nyomorúságos állapotok között élnek a menedékkérők. Őket is állami menekülttáborokba akarják vinni.

A törökországi sikertelen puccskísérletet követően valamelyest megnőtt a Görögországba érkező menekültek száma. "Nagyon figyelmesen követjük a helyzetet" - mondta a görög parti őrség egyik tisztje. A helyzet ugyanakkor "korántsem annyira rossz, mint néhány hónappal ezelőtt" - tette hozzá.

A menekültválság kezeléséért felelős görög válságstáb szerint az elmúlt héten naponta hozzávetőleg száz menekült érkezett az égei-tengeri görög szigetekre. Nikolaosz Filisz oktatásügyi miniszter a nap folyamán bejelentette: szeptembertől minden Görögországban tartózkodó migráns- és menekültgyereket - a bürokratikus akadályok mellőzésével - beíratják az iskolákba.

"Van 22 ezer kiskorú (menekült). Iskolába kell járniuk, és ezt meg is fogjuk valósítani" - jelentette ki a tárcavezető. A pénzügyi válsággal küszködő Görögországban ezért nagyjából 800 tanárt alkalmaznak majd határozott időre, akiknek a görög nyelv mellett érteniük kell arabul és a fársziul is. Athén ezzel az intézkedéssel akarja megkönnyíteni a menekültgyermekek integrációját.