szerző:
Eduline

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma is támogatja, így más névvel ugyan, de lassan visszatérhet a Diákrelax program. Eddig négyezer iskolában oldják a stresszt.

©

Az EMMI az atv.hu-val közölte, hogy támogatják a jóga alapú mozgásformák oktatását a testnevelés órák keretében, mert az a diákok életvitelének jobbá tételében hasznos eszköz lehet.

2012-13-ban, a Nemzeti Alaptanterv megújulásakor került a dokumentumba a Diákrelax program, ami iskolai meditációt és autogén tréninget javasolt stresszoldásként.

Ez részben az egyházi iskolák ellenállása után 2014-ben kikerült a tantervből, később azonban „stressz- és feszültségoldás” címen kívánta a tárca életben tartani a programot.

Nemrég a Magyar Diáksport Szövetség programjaként (T.E.S.I., azaz Testnevelés az Egészségfejlesztésben Stratégiai Intézkedések) nagyjából négyezer iskolában a testnevelésórák keretén belül lehet hasonló gyakorlatokat végezni. A programból korábban már írtunk ebben a cikkünkben.