21 éves volt, zárkózott és rajongott az online lövöldözős játékokért – ezt lehet tudni a grazi iskolai támadóról
A fiú, mielőtt elkövette volna a merényletet, több búcsúlevelet is hagyott, illetve a macskáját az egyik szomszédjára bízta azzal az üzenettel, hogy ő most elmegy egy darabig.
Idő előtt visszakérték az érettségiző diákok iskolai laptopjait, majd a Klebelsberg Központ mégis kitolta a leadási határidőt
Jó pár végzős diáknak már a szóbeli érettségik előtt le kellett adniuk az iskolai laptopjukat, ám ezzel hátrányba kerülhettek, ugyanis a legtöbb esetben a gyakorláshoz szükséges elmúlt három év anyagát azon tárolták.
"Ennek annyi" - végzősök tucatja eshetett el az ingyenes iskolai KRESZ-től, mert nem szervezett időben vizsgát az iskolájuk
A tanfolyamok már szeptember óta elérhetőek a KRÉTÁ-ban, vizsgákat azonban az intézmények többsége csak a második félévben kezdett el szervezni annak ellenére, hogy az érintett diákok májusban érettségiztek és elballagtak. Vannak, akik bár a képzéseket elvégezték, vizsgázni emiatt nem tudtak, és olyan diákok is akadnak, akik megelégelték a várakozást és inkább fizettek azért, hogy autóiskolánál végezzék el a szükséges modulokat.
Rendőrök gyakoroltatták iskolásokkal, hogyan oszlatnak fel egy demonstrációt
Két megrendezett eseményt is „eljátszottak” közösen, majd a résztvevők jutalmat is kaptak.
Bár az MCC anyagilag látványosan megerősödött, a diákok létszámában már jóval visszafogottabb a növekedés
A Mathias Corvinus Collegium (MCC) az elmúlt években hatalmas pénzügyi növekedést könyvelhetett el, azonban a tehetséggondozásba bevont diákok száma csak mérsékelten nőtt.
Elégedetlenek a szülők és diákok a tanév hosszával - már június elején nyári szünetre mennének
A legtöbben visszatérnének a régi rendszerhez.
Nyomoz a rendőrség a 17 éves diákot megkörnyékező debreceni tanár ügyében
A pedagógus egy ágyban akart aludni a 11. osztályos diákjával.
Ballagások, beiratkozás, tanévzárók - júniusi dátumok, amit a nyári szünet kezdete előtt és után érdemes észben tartani
Június 20-án véget ér a tanítás. Mutatjuk, miket kell még elintéznetek a 2024/25-ös tanév utolsó napjaiban és a nyári szünet első hetében.
Az érettségi után járhat még családi pótlék?
Ha most érettségizik a gyerek, akkor utoljára utalták a családi pótlékot.
Fent hagyták a hétéves kislányt a buszon, aki egy akciófilmből tanult megoldással mentette meg magát
A kisdiák bátorsága és találékonysága előzte meg a bajt, miután az osztálykirándulásról visszatérve véletlenül a buszon felejtették. A hét éves kislány nem esett pánikba – inkább cselekedett.
Pedagógusból több, diákból pedig kevesebb van az idei tanévben, mint tavaly
A 2024/2025-ös tanévben több pedagógus dolgozik az általános iskolákban, mint tavaly, miközben a tanulók száma tovább csökkent.
17 éves diákjával akart egy ágyban aludni egy debreceni tanár az olaszországi kiránduláson, a tanulók léptek közbe
A tanulók figyelmességén és a többi kísérő tanár "talpraesettségén" múlt, hogy nem történt komolyabb incidens a Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium külföldi kirándulásán,
Meddig érvényes az érettségi után a diákigazolványom?
Nem kell aggódni, érettségi után is használhatjátok egész nyáron a diákigazolványt és az azzal járó kedvezményeket.
A nap kérdése: írathat a tanár témazárót az egész éves tananyagból?
A tanév végéhez közeledve ilyennel is találkozhatnak a tanulók.
Halálra késelt egy pedagógiai asszisztenst egy 14 éves francia diák
Az eset kedd reggel az iskola előtt történt.
Hazaszeretetről, nemzeti ünnepekről és udvarláshoz énekelhető dalokkal teli könyvet kapnak a ballagók a kormánytól
Különleges ajándékot kapnak a nyolcadikosok a magyar kormánytól.
Egyre kevesebb hátrányos helyzetű diák tanul gimnáziumban
Egy tanév alatt 15 százalékponttal csökkent a gimnáziumokban tanuló hátrányos helyzetű diákok száma.
Középiskolai beiratkozás: így kell NEK-adatlapot igényelni
Egy hét múlva indul az online beiratkozás a középiskolákba, június 25-26-ig pedig személyesen kell majd bemenni az intézménybe. Mutatjuk, mit kell tenni a NEK-adatlap megszerzéséhez.
A nap kérdése: baj, ha nem tudok elmenni az évzáróra?
Bár érdemes elmennetek az évzáróra, de akkor sincsen nagy baj, ha kihagyjátok, mert például elutaztatok nyaralni vagy már táborban vagytok. Mutatjuk, ebben az esetben mit kell tennetek.
Iskolai lövöldözés volt Grazban, többen meghaltak
Egy diák nyithatott tüzet az iskolában, amelynek következtében több tanuló és egy felnőtt is az életét vesztette.