Iskolai lövöldözéssel fenyegetőzött egy 17 éves diák Baján

A fiú a közösségi oldalán angolul írta ki, hogy ő lesz a következő iskolai lövöldöző.

A 17 éves nem mindennapi kiírását az osztálytársai is látták, akik ezt nem tartották viccesnek. Arról nem beszélve, hogy látták, diáktársuk viselkedése és érdeklődése az utóbbi időben megváltozott - írja a police.hu.

A tanulók ezután az osztályfőnöküktől kértek segítséget, és a fenyegetés a rendőrséghez is eljutott.

A bajai nyomozók ezután több diákot és a tanárt is kihallgattak. Néhány órán belül a kamaszt előállították, majd a kapitányságra vitték.

A 17 éves azt mondta, hogy ő az egészet csak poénnak szánta, nem gondolta komolyan, csupán az amerikai iskolai lövöldözéseket akarta kifigurázni.

Legutóbb múlt héten egy 15 éves borsodi fiú  legalább 46 iskolának küldött robbantással fenyegető e-mailt, hogy megfélemlítse a diákokat.

Az esetről részletesen az alábbi cikkünkben írtunk:

 

Hozzászólások

Alapítványi vagy egyházi iskolákba kényszerülnek a „feketelistázott” tanárok: a tankerületek indoklás nélkül utasítják el azokat, akik a státusztörvény miatt mondtak fel

Már az órarendje is elkészült egy matematika-fizika-kémia szakos tanárnak, az iskola számított rá, a tankerület azonban végül megvétózta a felvételét. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint nem egyedi esetről van szó: továbbra is falakba ütköznek azok a pedagógusok, akik 2023-ban a státusztörvény miatt hagyták el a közoktatást, majd később visszatérnének. A szakszervezet szerint informális „feketelista” működik a tankerületek között, a Klebelsberg Központ ugyanakkor többször is tagadta ennek létezését.

Egy lépéssel közelebb az Erasmus és a Horizont-programokhoz: benyújtották a kekva-rendszer átalakítását célzó törvényjavaslatot

Újabb lépést tett a kormány annak érdekében, hogy a magyar egyetemek visszakerüljenek az Erasmus+ és a Horizont Európa programokba. A kedden benyújtott törvényjavaslat megszüntetné a jelenlegi formájában működő alapítványi fenntartói rendszert, és a kabinet szerint megnyithatja az utat a több mint 2 milliárd eurónyi uniós felsőoktatási forrás előtt.

Magyar Péter az MCC vezetőinek üzent: ne költsék el az alapítvány vagyonát a következő pár hónapban

Orbán Balázs és Szalai Zoltán az MCC diplomaosztóján is megragadta az alkalmat, hogy az intézményt ért támadásokról és a rá váró nehéz időszakról beszéljen. Ugyanazon a napon Magyar Péter a kormány sajtótájékoztatójáról üzent nekik: azt kérte az MCC-t fenntartó alapítvány vezetőitől, hogy a kezelésükben lévő vagyon szeptemberig maradjon a helyén, és ne hozzanak olyan döntéseket, amelyek csökkenthetik annak értékét.