A Nemzeti Közszolgálati Egyetem fenntartásába kerülhet az Óbudai Árpád Gimnázium

Az NKE induló pedagógusképzéseinek gyakorlóiskolája lehet.

  • Székács Linda

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem 2025 szeptemberében induló tanárképzésének gyakorlóiskolájává válhat az ország egyik legjobb középiskolája, a HVG 2024-es középiskolai rangsorában 22. helyen szereplő Óbudai Árpád Gimnázium.

Az egyetem ajánlatáról a középiskola a honlapján számolt be december 2-án hétfőn. Közleményükben azt írják; az ajánlat elfogadása esetén az iskola az NKE jövőbeni gyakorlóiskolai hálózatának egyik meghatározó eleme lenne.

Ez az iskola presztízsét jelentősen növelő új státusz volna, amely azzal is járna, hogy intézményünk a jövőben az NKE fenntartásában működne. Az egyetem e szándékáról a jelenlegi fenntartónkat, az Észak-Budapesti Tankerületi Központot is értesítette

- írják.

Hozzáteszik, hogy az egyetem az ajánlatában számos "az iskola életét kedvezően érintő vállalást tett". Többek között az iskolai infrastruktúra fejlesztésére, az iskola általános működése terén, valamint a kollégák, a diákok és az egyetemi polgárok is "fontos előnyöket élvezhetnének."

A fenntartóváltást a gimnázium jelenlegi fenntartója, az Észak-Budapesti Tankerületi Központ támogatja, az átvétel ugyanakkor csak abban az esetben indulhat meg, ha ahhoz a gimnázium nevelőtestülete is hozzájárul.

"Az átvételi szándékot az egyetem rektora és a tanárképző kar dékánja 2024. december 2-án jelentette be a nevelőtestületnek, a szülői munkaközösségnek és az iskolai diákönkormányzatnak. A döntéshozatali folyamat soron következő lépéseként az iskola közösségének bármely felmerülő kérdését egy ezt követő újabb alkalommal válaszolja meg az NKE, így intézményünk nevelőtestülete valamennyi fontos információ birtokában hozhatja meg a döntést" - teszik hozzá.

Tanárképzés a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen

A főként államtudományi képzéseiről ismert Nemzeti Közszolgálati Egyetem márciusban jelentette be, hogy 2025 szeptemberétől pedagógus- és bölcsészképzésekkel bővítik az egyetem képzési kínálatát. A Nemeskürty István nevét viselő tanárképzési karral kapcsolatban Veszelszky Ágnes tanszékvezető, az induló kar rektori megbízottja az Eduline-nak azt mondta; többek között magyar-, a történelem-, angol- és német szakos képzésekre várják majd a hallgatókat, de a tervek szerint kínálnak majd földrajz és komplex természettudomány szakot is, valamint tanító- és óvodapedagógus képzés indítását is tervezik.

Az ezt a hivatást választó fiatalok is a közösségért, a társadalomért dolgoznak majd, az oktatáson keresztül. Márpedig az NKE fő feladata a magyar állam működtetésében legfontosabb szerepet vállaló szakemberek képzése

- nyilatkozta Veszelszky.

A teljes cikket itt olvashatjátok el:

 

Hozzászólások

Alapítványi vagy egyházi iskolákba kényszerülnek a „feketelistázott” tanárok: a tankerületek indoklás nélkül utasítják el azokat, akik a státusztörvény miatt mondtak fel

Már az órarendje is elkészült egy matematika-fizika-kémia szakos tanárnak, az iskola számított rá, a tankerület azonban végül megvétózta a felvételét. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint nem egyedi esetről van szó: továbbra is falakba ütköznek azok a pedagógusok, akik 2023-ban a státusztörvény miatt hagyták el a közoktatást, majd később visszatérnének. A szakszervezet szerint informális „feketelista” működik a tankerületek között, a Klebelsberg Központ ugyanakkor többször is tagadta ennek létezését.

„Mindent megtettünk a konkrét fenyegetésen kívül” – A Trefort igazgatója fideszes politikusoktól kért segítséget a tanári engedetlenség idején 2022-ben

Az Eduline-hoz került levelezés szerint a 2022-es pedagógus polgári engedetlenségi akciók előtt az ELTE Trefort Ágoston Gimnázium igazgatója, Csapodi Zoltán fideszes politikusokhoz fordult segítségért. Az e-mailek alapján az igazgató arról számolt be, hogy kollégáival igyekeztek lebeszélni a tanárokat a tiltakozásról, és még sajtómegjelenésekkel is próbálták mérsékelni a helyzetet. Csapodi elismerte a levelek hitelességét, ugyanakkor azt mondta, nem politikai kapcsolatai, hanem a tanárhiány és a diákok jövője miatti aggodalom vezette.

Egy lépéssel közelebb az Erasmus és a Horizont-programokhoz: benyújtották a kekva-rendszer átalakítását célzó törvényjavaslatot

Újabb lépést tett a kormány annak érdekében, hogy a magyar egyetemek visszakerüljenek az Erasmus+ és a Horizont Európa programokba. A kedden benyújtott törvényjavaslat megszüntetné a jelenlegi formájában működő alapítványi fenntartói rendszert, és a kabinet szerint megnyithatja az utat a több mint 2 milliárd eurónyi uniós felsőoktatási forrás előtt.

Lannert Judit: kivezetik a pedagógusképzést az NKE-ről, és megszüntetik az egyetem továbbképzési monopóliumát

Átalakítanák a pedagógusok képzési rendszerét: megszűnne a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kiemelt szerepe a továbbképzésekben, a tanárképzés pedig fokozatosan más intézményekhez kerülne – erről írt közösségi oldalán Lannert Judit oktatáskutató. A már tanulmányaikat megkezdő hallgatók a tervek szerint változatlan feltételekkel fejezhetnék be képzésüket.