Ahány iskola, annyi féle szalagtűzés - idén ez sem olyan, mint általában

A legtöbb középiskolában januárban vagy februárban szokták megtartani a szalagavatókat, a koronavírus miatt viszont ebben a tanévben egészen biztos, hogy ezeket sem rendezik meg a megszokott formában. Utánajártunk, milyen opciók születtek az ünnepséggel kapcsolatban.

  • Tóth Alexandra

Az iskolák többsége - a végzősök legnagyobb bánatára - úgy döntött, a jelenlegi helyzetben egyáltalán nem szervezi meg a szalagavatót, csak átadták a szalagot a diákoknak. Akad azonban néhány kivétel.

A Tapolca-Diszelben működő Veszprémi SZC Gönczy Pál Szakképző Iskolája idén online tartja meg az ünnepséget - számolt be róla a veol.hu. A lap információi szerint az iskola igazgatója fogja feltűzni a szalagot a végzősök ruhájára, a családtagok pedig élőben követhetik az eseményt a közösségi oldalon. A diákok most műsorral sem készülnek, viszont osztáyokon belül törekednek az egységes megjelenésre.

Több olyan intézmény is van, ahol már előre gondolkodtak és ősszel - az online oktatás bevezetése előtt - lebonyolították a szalagtűzést, így a mostani végzősök sem maradtak ki ebből az élményből. A fővárosi Leövey Klára Gimnáziumban is kora ősszel, vendégek nélkül tartották meg az eseményt. Itt azonban egy "prom" bált is terveznek az érettségi környékére kárpótlásként - ha az akkori szabályok ezt lehetővé teszik.

Máshol tavaszra halasztották az eseményt, vagy éppen az a mondás: akkor tartják meg, amikor visszatérhetnek a suliba.

Ti már tudjátok, hogy nálatok mi lesz az idei ünnepség sorsa? Ha a felsoroltakon kívül valami másra készül az iskolátok, írjátok meg nekünk az [email protected] címre.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Alapítványi vagy egyházi iskolákba kényszerülnek a „feketelistázott” tanárok: a tankerületek indoklás nélkül utasítják el azokat, akik a státusztörvény miatt mondtak fel

Már az órarendje is elkészült egy matematika-fizika-kémia szakos tanárnak, az iskola számított rá, a tankerület azonban végül megvétózta a felvételét. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint nem egyedi esetről van szó: továbbra is falakba ütköznek azok a pedagógusok, akik 2023-ban a státusztörvény miatt hagyták el a közoktatást, majd később visszatérnének. A szakszervezet szerint informális „feketelista” működik a tankerületek között, a Klebelsberg Központ ugyanakkor többször is tagadta ennek létezését.

„Mindent megtettünk a konkrét fenyegetésen kívül” – A Trefort igazgatója fideszes politikusoktól kért segítséget a tanári engedetlenség idején 2022-ben

Az Eduline-hoz került levelezés szerint a 2022-es pedagógus polgári engedetlenségi akciók előtt az ELTE Trefort Ágoston Gimnázium igazgatója, Csapodi Zoltán fideszes politikusokhoz fordult segítségért. Az e-mailek alapján az igazgató arról számolt be, hogy kollégáival igyekeztek lebeszélni a tanárokat a tiltakozásról, és még sajtómegjelenésekkel is próbálták mérsékelni a helyzetet. Csapodi elismerte a levelek hitelességét, ugyanakkor azt mondta, nem politikai kapcsolatai, hanem a tanárhiány és a diákok jövője miatti aggodalom vezette.

Egy lépéssel közelebb az Erasmus és a Horizont-programokhoz: benyújtották a kekva-rendszer átalakítását célzó törvényjavaslatot

Újabb lépést tett a kormány annak érdekében, hogy a magyar egyetemek visszakerüljenek az Erasmus+ és a Horizont Európa programokba. A kedden benyújtott törvényjavaslat megszüntetné a jelenlegi formájában működő alapítványi fenntartói rendszert, és a kabinet szerint megnyithatja az utat a több mint 2 milliárd eurónyi uniós felsőoktatási forrás előtt.

Lannert Judit: kivezetik a pedagógusképzést az NKE-ről, és megszüntetik az egyetem továbbképzési monopóliumát

Átalakítanák a pedagógusok képzési rendszerét: megszűnne a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kiemelt szerepe a továbbképzésekben, a tanárképzés pedig fokozatosan más intézményekhez kerülne – erről írt közösségi oldalán Lannert Judit oktatáskutató. A már tanulmányaikat megkezdő hallgatók a tervek szerint változatlan feltételekkel fejezhetnék be képzésüket.