Iskolakezdés hatévesen: a halasztással kapcsolatos kérelmek 89 százalékát elfogadta az OH

Az Oktatási Hivatalhoz (OH) közel 11 ezer kérelem érkezett a szülőktől, hogy a gyerekük még egy évet tölthessen az óvodában. A többségét jóvá is hagyták, mindössze 22 esetben pereltek a szülők a halasztás miatt.

  • Eduline

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, január 1-jétől azoknak a gyerekeknek, akik augusztus 31-ig betöltik a hatodik életévüket, szeptemberben el kell kezdeniük az iskolát. Arról, hogy további egy évig az óvodában maradhatnak-e, többé már nem az intézmény, hanem az Oktatási Hivatal (OH) dönt - ha szükségesnek tartja, a területileg illetékes szakértői bizottság bevonásával. A szülőknek alapszabályként minden évben január 15-ig, de idén még legkésőbb január 31-ig kellett beadniuk a felmentési kérelmet.

2020-ban 10 874 ügyben nyújtottak be halasztással kapcsolatos kérelmet a szülők, amiből 9775-öt (89 százalék) el is fogadott az Oktatási Hivatal. Mindössze 22 esetben fordultak bírósághoz szülők azért, mert az OH nem adott engedélyt arra, hogy a gyerekük még egy évet az óvodában tölthessen – tudta meg az hvg.hu.

A 22 esetből eddig 18-at sikerült lezárni, a fennmaradó négy ügyben a bíróság még nem hozott döntést.  

A számokat azonban árnyalja, hogy tavaly sok szülő még a törvény hatályba lépése előtt véleményeztette gyereke iskolaérettségét a pedagógiai szakszolgálatokkal. Sok szülő pedig nem is kapott az óvodákban megfelelő tájékoztatást arról, hogy már nem az intézményhez, hanem az Oktatási Hivatalhoz kell fordulniuk a halasztással kapcsolatban, ezért kicsúsztak a határidőből.

Nem minden gyerek iskolaérett még, aki megkezdi a sulit szeptembertől?

Túl sok, még nem iskolaérett gyerek mehet mégis iskolába szeptembertől.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Nem a gyerekekkel van a baj, hanem az iskola működésével

Az inklúzió nem csupán a hátrányos helyzetű vagy sajátos nevelési igényű gyerekek befogadásáról szól, hanem arról is, hogy az iskola képes-e alkalmazkodni a különböző tanulási utakhoz. A szülők közötti egyre élesebb konfliktusok valójában ugyanannak a merev iskolarendszernek a következményei, amely egyszerre termel sikeres, kudarcot valló és „kilógó” diákokat. Vélemény.