"Egész pályámon a magyartanítás korszerűsítéséért dolgoztam. A magyartanításban való tevékenységem (iskolai, hazai, nemzetközi) szakmai és professzionális. Úgy vélem, a Nat 2020 az irodalomtanítás Mohácsa (vagy Muhi csatája)"

- írja Pethőné Nagy Csilla mesterpedagógus a pécsi Babits Mihály Gyakorlógimnázium tanára, emellett a befogadásközpontú és kompetenciafejlesztő módszer egyik hazai meghonosítója, két díjnyertes tankönyvcsalád, valamint egy módszertani kézikönyv szerzője - szúrta ki a 444.hu az oktató Facebook-olalán. Ezért pontokba szedi és tesz közzé az alábbi tiltakozó nyilatkozatát:

Az új Nemzeti Alaptantervet elutasítjuk, mert:

1. Az alaptanterv irodalomtanítást érintő változásai a korábbiakhoz képest is visszalépést jelentenek.
2. Nem világos számunkra, hogy a NAT milyen tudományos (neveléstudományi, irodalomtudományi és didaktikai) paradigmá(k)hoz pozicionálja magát.
3. Ez a tanterv kifejezetten előíró, utasító, és a tanulói, a pedagógusi és intézményi szabadságot végképp megsemmisíti.
4. A választhatóságot, az alternatívákat nem ismeri.
5. Esztétikai megfontolások helyett/mellett ideológiai szempontokat érvényesít, ettől az 1978-as tanterv nagyon helyesen már „megszabadította” az irodalomtanítást.
6.  Miközben korszerű módszerekre hivatkozik, megtartja, sőt növeli a tananyag mennyiségét, nem vesz tudomást arról, hogy ha a gyermek aktívan tanul, az kétszer, háromszor időigényesebb, mint ha a tanár előad. Nem sikerült a mennyiségi szemléletet minőségire leváltani, sőt, a mennyiségi szemlélet a korábbinál még erősebb lett.
7. A megnövekedett tananyaggal szemben csökkenti a tantárgy óraszámát, ezzel tovább lehetetlenítve az anyag elvégzését. A pedagógusnak döntenie kell, hogy kompetenciát fejleszt, vagy betartja az előírásokat. Utóbbi esetben viszont előad, az órákon irodalomról beszél, és nem a gyerekek olvasnak és értelmeznek irodalmat.
8. Nincs kortárs irodalom, holott a klasszikus felé nagyon gyakran a kortárstól vezethet út. A gyerekek az irodalmat halott, piedesztálra állított szerzők poros szövegeiként fogják látni, így nem lehet olvasóvá, pláne értő olvasóvá nevelni.
9. A tanterv szerzőközpontú és kizárólagosan kronologikus, nem veszi figyelembe a tanulók mint olvasók életkori sajátosságait. (Jókai, Mikszáth „életműként” való tanításának előírása teljesen képtelen. Regényeket nehezen olvas az átlag középiskolás, a regényírói életművek tanári előadásokon és nem a diákok olvasói tapasztalatán fognak alapulni. Vörösmarty nyelve a gyerekektől nagyon idegen, költészetének bölcseleti alapozása nehéz egy átlagos gimnazistának. Herczeg Ferenc teljesítménye nem említhető egy szinten Arany Jánossal, Petőfivel, a nyugatosokkal vagy József Attilával.)
10. Az új paradigmaként megjelenő hazaszeretetre és hazafiasságra nevelés az eddig tanított szerzők (Janus Pannonius, Balassi Bálint, Kölcsey Ferenc, Vörösmarty Mihály, Petőfi Sándor, Arany János, Vajda János, Ady Endre, Babits Mihály, József Attila, Radnóti Miklós, stb.) esetében is kiemelt, kritikusan szemlélt, értelmezés alá vont szempont volt, ezért indokolatlannak tartjuk az ezen elv mentén történő módosítást.
11. A korszerű, hatékony, használható tudást támogató alaptantervnek az elérni kívánt kompetenciaszinteket kellene tartalmaznia. Azt pedig, hogy ezeket a kompetenciákat milyen szerző- és műlistákkal, vagyis milyen tananyagtartalommal érjük el, sokkal nagyobb arányban a helyi iskola- és osztályközösségek sajátos igényeire kellene bízni, autonómiát, döntési felelősséget adva az intézménynek: szakmai munkaközösségek, pedagógusok, diákok, szülők közösségének.
12. Meggyőződésünk, hogy a kompetencia- és készségfejlesztés (ami a köztudatban főként a humán tantárgyakhoz kötődik) komoly hatással van más tantárgyak tananyagának sikeres elsajátítására és általában az eredményes tanulásra, ezért is tartjuk visszalépésnek az új Nemzeti Alaptantervet.