szerző:
Eduline

Palkovics László oktatási államtitkár szerint stabil, kiszámítható és nyugodt, Balog Zoltán miniszter szerint biztonságos tanév jön. Szerintünk pedig megint rengeteg változás jön, és nem mindegyiknek fogtok örülni. Soroljuk.

Ilyen lesz a pedagógusok bértáblája szeptembertől

Az oktatási államtitkár gyakran nyilatkozik a pedagógusok béremelésének újabb (és egyben utolsó), 3,5 százalékos lépcsőjéről, de mennyi az annyi? Kiszámoltuk.

©

A kezdő fizetés főiskolai vagy alapszakos végzettséggel bruttó 182 700, egyetemi vagy mesterszakos végzettséggel 203 000 forint lesz ősztől, a pedagógus I fokozatban 12-14 év munka után 255 780, 24-26 év tapasztalattal 292 320 forintot lehet majd keresni - persze bruttó összegekről van szó. Az alapilletmény emelkedése miatt valamennyivel a pótlékok is emelkednek. A teljes bértáblát itt találjátok meg.

Sok pedagógust ér majd kellemetlen meglepetés szeptemberben

Lesznek ugyanis olyan pedagógusok, akik a fenti összegek helyett továbbra is a mostani bérüket kapják meg, vagyis hiába emlegeti naponta az Emberi Erőforrások Minisztériuma a fizetésemelést, sokan egy fillérrel sem kapnak majd több pénzt. Az ok a differenciált béremelés.

Akár meg is vonhatják a fizetésemelést az iskolaigazgatók: tiltakozik a pedagóguskar

A differenciált béremelésről szóló jogszabály-módosítás visszavonását kéri a Nemzeti Pedagógus Kar. Szerintük komoly feszültséget okozhat a nevelőtestületekben az újítás.

Szeptember 1-jén ugyanis egy olyan jogszabálymódosítás lépett életbe, amely lehetővé teszi, hogy az intézményvezetők a tervezett béremelést teljesítményalapon „oszthassák el” a pedagógusok között. Így elképzelhető, hogy valakinek a vártnál nagyobb mértékben emelkedik a bére a következő tanév elejétől, lehetnek azonban olyanok is, akik egy forinttal sem kapnak majd több pénzt, mint eddig. A differenciálás ellen nemcsak a pedagógus-szakszervezetek, de a Nemzeti Pedagógus Kar is tiltakozott.

Ingyen lesz a tankönyv - de nem lehet beleírni

Ettől a tanévtől az 1-9. osztályosok automatikusan, vagyis szociális helyzettől függetlenül ingyen kapják a tankönyveket. Fontos azonban, hogy az ingyen tankönyvet az elsősök és a másodikosok kivételével valójában csak a következő tíz hónapban használhatják majd a tanulók, a tanév végén vissza kell adniuk az iskolai könyvtárnak. Több szülői fórumon értetlenkedve fogadták az iskolák tájékoztatását (erről a dologról a minisztérium vezetői ugyanis nem beszéltek), hiszen a kilencedikesek négy év múlva többek között ezekből a tankönyvekből készülnek majd fel az érettségire. Az eduline-nak több szülő azt jelezte, inkább megveszik a kiadványokat.

Szakgimnáziumok: a 10. évfolyamba lépnek...

... azok a diákok, akik már az új kerettantervek alapján kezdtek el tanulni tavaly szeptemberben, a szakgimnáziumokká átnevezett egykori szakközépiskolákban. Ez az első évfolyam, amelynek mindössze egy, az adott szakmacsoporthoz leginkább passzoló természettudományos tárgyat kell tanulniuk. Az így megspórolt óraszámot az intézményeknek a szakmai tárgyak tanítására kell fordítaniuk, azokból ugyanis van bőven, a tizedikesek heti 12 órában tanulják leendő szakmájukat.

Eltűnik az energiaital és a chips az iskolai büfékből

Augusztusban körlevélben tájékoztatta az iskolaigazgatókat az Emberi Erőforrások Minisztériuma az iskolai büfékben árusítható, valamint a tiltott termékekről. A dokumentum - amelyhez hatósági leírást is mellékeltek - az egyenként felsorolt termékek mellett tartalmazza az egészségtelen termékek árusításának jogkövetkezményeit is. 

©

A polcokról eltűnnek a túlcukrozott, mesterséges adalékanyagokkal ellátott üdítők, az energiaitalok, a chipsek, szörpök, csomagolt sós termékek, helyettük - elvileg - szendvicsek, saláták, joghurtok, ásványvíz, tejtermékek, gyümölcsök szerepelnek majd a kínálatban. Mindez eddig is ajánlás volt, ezután azonban kimondottan tilos olyan iskolai büfét üzemeltetni, ahol a chipsadó hatálya alá eső termékeket árusítanak.