"El kell felejtenünk a bemagoltatást" - ez a titka a "zseniképző" szegedi iskolának

Nem magolni, hanem gondolkodni kell megtanítani a diákokat – mondta a HVG-nek Gál Béla, a sajtóban zseniképzőnek titulált Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium igazgatója, aki ma már megérti, ha diákjaik külföldön tanulnak tovább.

Forrás: Mónus Márton

A szegedi középiskola idén végzett matekos osztályának fele külföldre ment, ketten vannak a cambridge-i Trinityben, amelyet ma a legjobb college-ok között tartanak számon Európában, de a másodikba-harmadikba is kerültek ezekből a diákokból, Londonban is vannak, Németországban is.

hirdetés
hirdetés

Gál Béla igazgató a HVG-nek azt mondta, "figyelünk arra, hogy a tanulók szeressék azt, amit csinálnak. Teljesen mindegy, hogy éppen kémiát tanítok, vagy óhéber órán vagyunk. A lényeg, hogy én úgy dolgozzam velük, hogy ők élvezzék azt, amit csinálnak. A módszer másodlagos, és lehet teljesen egyéni is. Nincs sablon, a tanulóktól függ a folyamat. A tanóráinkon történtek akkor eredményesek, ha a tanítványaink úgy jönnek ki az óráról, hogy „ez jó volt!”. No, és persze nekem is jó, ha érezhetem: adtam át valamit a partnereimnek. Hiszem, tudom, hogy ilyen viszonyok között a gyerekek megszeretik a tanulást. Rólunk azt tartják itt a környékünkön, hogy túlhajtjuk, tönkretesszük a gyereket. De erről meg kell kérdezni bármelyiküket. Nem véletlenül mondja nekem a banketten az a fiatal, aki többször volt raporton nálam, hogy még az unokámat is ide hozom, tanár úr, mert olyan jó volt itt. Ezek a fiatalok nem akarnak elmenni".

Hozzátette: el kell felejtenünk a bemagoltatást, a szó nemes értelmében tanítanunk kell. "Többször próbált változást elérni az oktatáspolitika. Minden kezdeményezés elhalt, kevés hatása volt, mert a változásnak azt a részét, ami a legfontosabb – mi történik a tanórákon –, már egyetlen esetben sem ellenőrizték. Az utóbbi években rengeteg papírt gyártottunk, de az órán nem változott semmi".

A cikk a HVG A 100 legjobb gimnázium című kiadványában jelent meg, amelyet erre a linkre kattintva rendelhettek meg.

Itt a HVG 2018-as középiskolai rangsora: a száz legjobb gimnázium

A budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, az Eötvös József Gimnázium, valamint az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium vezeti a HVG 2018-as középiskolai rangsorát. Ezen a héten jelenik meg a HVG kiadványa az ország száz legjobb gimnáziumáról.

hirdetés
hirdetés
hirdetés

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás



hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X