Ez a cikk több mint egy éve frissült utoljára, ezért lehetséges, hogy a tartalma már elavult. Használd a cikk alján lévő kulcsszavakat vagy a keresőt a frissebb anyagok eléréséhez.

Wass Albert, Nyirő József és Szabó Dezső kötelező lesz az iskolákban

Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár
Forrás: MTI / Varga György

Hamarosan, még májusban a kormány elé kerülhet a Nemzeti alaptanterv (NAT) - mondta Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár kedden Budapesten sajtótájékoztatón. Az új alaptantervben nevesítették Wass Albertet, Szabó Dezsőt, Nyirő Józsefet, bekerült a nemzeti irodalom témája és a népi írók mozgalma. Az oktatási államtitkár kifejtette: a héten a tervek szerint lefolytatják a közigazgatási és államtitkári egyeztetést, és utána tárgyalhatja a kormány az előterjesztést.

hirdetés

Hoffmann Rózsa idézett egy, a közelmúltban készült és hamarosan nyilvánossá váló közvélemény-kutatást, amely szerint a magyar lakosság 83 százaléka egyetért abban, hogy hasznos ismeretek oktatása és a felnőtt életre nevelés egyaránt feladata az iskolának. Az ezer fő megkérdezésével készült reprezentatív felmérés szerint mindössze a válaszadók 4 százaléka véli úgy, hogy az iskola feladata csak a hasznos ismeretek oktatása, és 12 százalék szerint kizárólag a felnőtt életre nevelés tartozik az iskola feladatai közé.

Kiemelte: a 2013-ban életbe lépő NAT lényege, hogy szabályozza, milyen nevelési alapelveket kell az iskoláknak betartaniuk, és melyek azok az alapismeretek, amelyeket minden diáknak el kell sajátítania.

Az eddigi alaptantervekben meglévő fejlesztési területek új tartalmakkal bővültek, illetve a korábbiak kiegészültek - fejtette ki. Fejlesztési terület: az erkölcsi nevelés, a hazafiasságra nevelés, az állampolgárságra, demokráciára való nevelés, az önismeret és társas kultúra fejlesztése, a testi-lelki egészségre nevelés. Ilyen terület továbbá a családi életre nevelés, a gazdasági ismeretek oktatása, a fenntarthatóság, a médiatudatosságra nevelés, a tanulás tanítása.  A kutatás szerint a válaszadók 96 százaléka teljes mértékben, vagy inkább egyetértett azzal, hogy a fontosabb tárgyak alapismereteit minden diáknak kötelező megtanulnia.

Hoffmann Rózsa az MTI kérdésére elmondta: a NAT órakeretet nem rögzít, csak ajánlásokat tartalmaz. A hazafiasságra nevelést firtató kérdésre kiemelte: ez elsősorban a hazaszeretetre való nevelést jelenti, és nem egyenlő a katonai neveléssel. Erre léteznek megfelelő oktatási intézmények - mondta, ugyanakkor megjegyezte: ez sincs kizárva, ahol erre igény van, ott megszervezhető a NAT alapján. Jelezte: az alaptanterv mellett nagy ütemben készülnek a kerettantervek is, és a következő feladat ezek alapján az új tankönyvek megalkotása lesz. 

Hoffmann Rózsa azt mondta, mindent elkövettek, hogy minél több embert nyerjenek meg az új NAT-nak. A társadalmi és szakmai vita eredményeként úgy érzi: minden vitatott kérdésre sikerült megfelelő megoldást találni, és az eredmények találkoznak a társadalom túlnyomó többségének véleményével.

Kaposi József, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet vezetője azt mondta: a beérkezett vélemények nagy többségét megpróbálták beépíteni a végleges dokumentumba. "Mindenki küzdött, hogy konszenzusos anyag legyen" - fogalmazott.  Jelezte: azt a kerettanterveknél véglegesítik, hogy milyen új tantárgyak jelennek meg kötelező vagy választható módon.

A kiosztott háttéranyag szerint a NAT vitaanyagához 60 szakmai szervezet és 648 magánszemély juttatta el észrevételeit. Általános észrevétel 403 volt, és legtöbb vélemény, 390 a magyar nyelv és irodalom területhez érkezett. 

Hoffmann Rózsa elmondta: magyarból a nemzeti konzervatív írók közül nevesítették Wass Albertet, Nyirő Józsefet, Szabó Dezsőt, bekerül továbbá a nemzeti konzervatív irodalom témája és a népi írók mozgalma. A módosított szöveg nagyobb szabadságot biztosít a művek kiválasztásánál elsősorban a világirodalomban, főként 9-12. évfolyamon azáltal, hogy csak példákat és nem kötelezően feldolgozandó műveket tartalmaz.

Csökkent továbbá a magyar irodalmi művek mennyisége, de alapvetően nem lett kevesebb a tanítandó írók, költők száma. Az ember és társadalom területen a közműveltségi tartalmak között nagyobb hangsúllyal jelennek meg a hazai nemzetiségek, 1-4. évfolyamon nőtt az életmód és a helytörténet szerepe, olyan új elemek jelentek meg, mint a magyar tudósok, feltalálók, művészek, sportolók a 19-20. században.

Kiegészült továbbá az egész napos iskola leírása, az idegen nyelv oktatásánál pontosították a középiskolai képzés végére elérendő szintet, és külön részt kapott a szakközépiskolára vonatkozó passzus. Kérdésre válaszolva az államtitkár úgy fogalmazott: tudomása szerint a kormány átalakítása után is ő viszi tovább az oktatási államtitkárságot az Emberi Erőforrások Minisztériumában.

(x)

DF diplomások – életrevaló, sikeres munkavállalók!

A Dunaújvárosi Főiskola piacképes gyakorlati tudást, rendszerszemléletet, kapcsolati tőkét ad és életre nevel.  Tovább »

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás



HVG hirdetésfelhő

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X