Már szeptembertől kötelező lesz a heti öt testnevelésóra az iskolákban

Az Európai Unió is elismeri a sport oktatásban betöltött szerepét, a mindennapi fizikai aktivitás jelentőségét, ezért a néppárti képviselőknek a Régiók Bizottságában kezdeményezniük kellene a mindennapos testnevelés egységes európai iskolai bevezetését - mondta Gémesi György, a Nemzeti Sportszövetség elnöke, gödöllői polgármester.

  • Eduline

 

Testnevelés minden nap - kötelező lesz

Gémesi György úgy nyilatkozott: január végén az Európai Bizottság közleményt adott ki a sport európai fejlesztéséről, a dokumentum a 2007-ben jóváhagyott, sportról szóló Fehér Könyv végrehajtásakor szerzett tapasztalatokra épít. A mindennapos testnevelés iskolai bevezetéséről bővebben itt olvashatsz.

 

A kormány szándékával összhangban Gödöllőn szeptembertől bevezetik a mindennapos testnevelést, ez az egyik elengedhetetlen feltétele annak, hogy a bizottsági állásfoglalásban megfogalmazottak megvalósuljanak - jelentette ki Gémesi György. Hozzátette: a mindennapos tornaóra bevezetését közös európai célként kell meghatározni. A szükséges feltételek áttekintése után a versenyképességi és foglalkoztatási EU2020 stratégia keretein belül anyagilag is támogathatnák a tagállamokat ebben az ügyben.

 

 Ha az Országgyűlés elfogadja az új közoktatási törvényt, várhatóan szeptembertől minden általános iskola alsó tagozatán és ötödik osztályában bevezetik a mindennapos testnevelést. A mindennapos testmozgás felmenő rendszerben, később a felső tagozaton és középiskolákban is életbe lépne az oktatási államtitkárság tervei szerint. Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár egy fővárosi konzultáción a múlt héten azt mondta, a mindennapos testnevelés bevezetéséről a politikai döntés megszületett, a vonatkozó költségigények pedig szerepelnek a közoktatási törvény koncepciójában.

MTI 

 

Hozzászólások

Kapronczai Balázs: Rövid távon biztosan marad a hit- és erkölcstan oktatásának jelenlegi rendszere

Átalakulhat-e a hit- és erkölcstan oktatása? Az elmúlt hetek szakmai vitáira hivatkozva erről kérdezte az oktatási kormányzatot a KDNP-s Máthé Zsuzsa. Kapronczai Balázs államtitkár válaszában egyértelművé tette: a kormány rövid távon nem tervezi átalakítani a jelenlegi rendszert, hosszú távon pedig társadalmi egyeztetés tárgya lehet.

„Mi nem az íróasztal mellől hoztuk ezeket a döntéseket” – megszavazta a parlament az iskolakezdési támogatást

Elfogadta az Országgyűlés az iskolakezdési támogatásról szóló törvényjavaslatot, amit parlamenti vita előzött meg. Az ellenzék nehezményezte, hogy nincsenek jól meghatározva a jogosultsági feltételek és számos rászoruló család kimarad a támogatásból. A kormánypárt képviselői hangsúlyozták, hogy a támogatás szabályait szakmai egyeztetések alapján dolgozták ki, a rendszer nem tökéletes, de lehet rajta fejleszteni.