Felmérés készül a tanárok leterheltségéről

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének honlapján közzétett tájékoztató szerint a vizsgálat első ízben teszi lehetővé a pedagógusok munkaidejének és feladatainak átfogó vizsgálatát.

  • Eduline

Kerpen Gábor, a PDSZ elnöke csütörtökön elmondta: most a pedagógusokon múlik, hogy kimutassák összes tevékenységüket, mindazt a nem pedagógusi feladatot is, amit pedagógusként el kell látniuk.  Hozzátette: Magyarországon mélyen az európai átlag alatt van a pedagógusok munkáját segítők száma. Az utóbbi időben pedig egyre inkább jellemző, hogy azok a feladatok, amelyeket a családok valamilyen oknál fogva nem tudnak ellátni, az iskolákra, a pedagógusokra hárulnak.

A kutatást végző Tárki-Tudok Oktatáskutató Központ márciusban összesen 300 intézményt, 7000-8000 ott dolgozó pedagógust és óvodapedagógust keres meg. A pedagógusokat két különböző kérdőív kitöltésére kérik. Az egyik, amelyet a vizsgálat elején kell kitölteniük, a munkájukkal kapcsolatos általános kérdéseket tartalmazza. A másik kérdőív valójában egy napló, amelyet naponta kell majd vezetniük. A kérdőív tartalmilag a munkaidővel és a pedagóguspályával kapcsolatos különböző terheléssel foglalkozik.

A vizsgálat a szakszervezet szerint azért is hasznos, mert minden résztvevő pedagógus a felmérés keretén belül maga is áttekintést nyerhet feladatainak időfelhasználásáról, ezen kívül a kitöltött kérdőívek fontos adalékul szolgálnak a nyilvánosság előtt a pedagógusok pályaképének alakításában.

mti

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.