Minőségi változás a gyógyszerészképzésben

Az SZTE Gyógyszerésztudományi Karának aktív szerepe van a szakma sikerében.

  • Eduline
A gyógyszerészi gondozás intézményének meghonosítását kezdeményező Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Kar a gyógyszerész szakma népszerűségének növekedését, a hallgatói összetétel minőségének további javulását és a betegközpontú gyógyszerészeti szemlélet elterjedését várja a parlament által decemberben megszavazott gyógyszerészdoktori címtől.

A felsőoktatási törvény decemberben megszületett módosítása értelmében a magyar egyetemeken gyógyszerészi diplomát szerzőket, illetve korábban gyógyszerészi oklevelet szerzetteket is megilleti mostantól a doktori cím. A határozattal hosszú évtizedek előkészítő munkája zárult le, melyben a Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Kar, mint az ország egyik legjobb gyógyszerészképző intézete mindvégig aktív, kezdeményező szerepet játszott.

A doktori cím elnyerésében ugyanis, komoly jelentőséggel bírt az úgynevezett gyógyszerészi gondozás intézménye, amely a – gyógyszerközpontú gyógyszerészet helyett – a betegközpontú gyógyszerészetre helyezi a hangsúlyt. Ennek keretében a patikusok a vények kiadásán, a készítmények kikeverésén és a tanácsadáson túl például vércukorszintet, koleszterint és vérnyomást is mérnek. A gyógyszerészeti gondozás meghonosítása céljából – a hazai képzőhelyek közül elsőként – a Szegedi Tudományegyetem létrehozta a Klinikai Gyógyszerészeti Intézetet, ahol 2000 óta önálló tárgyként oktatják a gyógyszerészi gondozást, és tankönyv is született a kar tudományos műhelyében.

„A gyógyszerésztársadalom régi vágya teljesült ezzel a döntéssel, hiszen az országgyűlés ezzel elismerte, hogy a gyógyszerészek ugyanolyan fontos részesei a gyógyítási folyamatnak, az egészségtudományoknak, mint az orvosok vagy a fogorvosok. A doktori cím használatának lehetősége nagyban erősítheti a szakma presztízsét, népszerűségét. A Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Karán diplomát szerzők átlagosan három-négy álláslehetőség közül válogathatnak, így mindenképpen azt várom, hogy az igazán tehetséges diákok közül egyre többen választanak majd bennünket” – hangsúlyozta Fülöp Ferenc akadémikus, az SZTE Gyógyszerésztudományi Kar dékánja.
Hozzászólások

Így alakul át az alsó tagozatos oktatás: konkrét teendőlistát kaptak az iskolák

35 perces tanórák, kevesebb házi feladat és hosszabb szünetek jöhetnek alsó tagozatban. Az oktatási tárca javaslatcsomagot küldött az iskoláknak, amely többek között rugalmasabb óraszervezést, mindennapos mesét, több mozgást és iskolán kívüli programot, illetve a délutáni foglalkozások átalakítását is tartalmazza. Az ajánlások mellé konkrét intézményi teendőket is meghatároztak.

Mi lesz az érettségizőkkel, ha sztrájkolnak a tanárok? – a köznevelési törvényről vitáztak a parlamentben

A pedagógusok sztrájkjoga, az érettségizők felkészítése és a gyermekfelügyelet is előkerült a köznevelési törvény módosításának parlamenti vitájában. A Fidesz és a KDNP szerint a változtatásoknál nagyobb garanciák kellenének a diákok és a családok védelmére, miközben a pedagógus szakszervezetek korábban éppen azért kritizálták a tervezetet, mert szerintük az továbbra is túlságosan korlátozza a pedagógusok sztrájkjogát.

Ádám Zoltán reagált az őt kirúgó rektorhelyettes lemondására: „Nem volt nála gyűlöltebb és rettegettebb ember a Corvinuson”

Élesen reagált Ádám Zoltán, a Corvinus korábban elbocsátott oktatója arra, hogy Szabó Lajos György oktatási rektorhelyettes a tanév végével lemond posztjáról és távozik az egyetemről. Ádám szerint Szabó az egyetemvezetés egyik „legkompromittáltabb” tagja volt, és úgy véli, távozása összefügghet azzal, hogy a Corvinus vezetése már a KEKVA-rendszer utáni időszakra készül.

@eduline.hu Az első egyetemi ügyintézések között a diákigazolvány igénylése is szerepel. Bár elsőre bonyolultnak tűnhet, néhány lépésből megvan – most végigvezetünk titeket a teljes folyamaton.😉 #diákigazolvány #egyetem #neptun #eduline #foryou ♬ eredeti hang - eduline.hu

Mi a baj a 8 osztályos általános iskolával, és mi jöhet helyette?

A kisiskolák tanárhiánya és a kisgimnáziumok elitképzővé válása nem elszigetelt hibák, hanem a jelenlegi oktatási szerkezet „erővonalai”, amelyek a rendszer gyökeres reformjáért kiáltanak Dr. Gyarmathy Éva klinikai és neveléslélektani szakpszichológus, egyetemi tanár szerint.