Felsőoktatás Eduline/MTI

Az SZFE rektorhelyettese megérti a hallgatókat, de szerinte nyitottnak kellene lenniük a párbeszédre

Elolvasom

és Filmművészeti Egyetem (SZFE) oktatási rektorhelyettese nyilatkozta pénteken az intézménynél kialakult
a diskurzust, arról én nem szeretnék beszélni" - mondta Zalán János, a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) rektorhelyettese a
..., hogy a programokról folytassunk diskurzust. Számos kidolgozott terv van a fejünkben, amit meg kellene vitatni az SZFE kiváló
... kompetenciája ezt bejelenteni, tudomása szerint a fenntartó már megtalálta azt a helyszínt, ahol az SZFE kancellárja, Szarka Gábor

Felsőoktatás Eduline

A kancellár szerint az egyetemfoglalók kezében van a tanulmányi félév sorsa

Elolvasom

Ahogy már írtunk róla, az új kancellár megpróbált bejutni az SZFE Vas utcai épületébe, azonban nem járt
az épületbe. Hozzátette, hogy az SZFE jelenlegi vezetése nem vállal felelősséget az egyetemen folyó oktatásért. "Miután a jelenleg
... az SZFE vezetése nem vállal felelősséget az oktatás szakmai tartalmáért. A mai nap fordulópontot jelent, az SZFE vezetése
... ki egy új helyszínt, ahol megkezdhetik a munkát.  "Az egyeteme rektorhelyettese Novák Emil, elkötelezett és kész az SZFE vezetésére"

Felsőoktatás Eduline

Szarka Gábor ismét nem jutott be az SZFE épületébe - élő közvetítés

Elolvasom


polgársága kora reggel óta gyülekezett a Vas utcai bejárat előtt, tegnap, az SZFE HÖK honlapján arról írtak, hogy hisznek benne
... az után, hogy Szarka Gábor kancellár október 8-án reggel az SZFE Vas utcai épületében megkezdi a munkáját - tájékoztattak
... elküldött javaslatot elutasították a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) vezetése által tett ajánlatot az intézmény

Felsőoktatás MTI

SZFE: tegnap éjfélkor lejárt a határidő, a hallgatók és a sztrájkbizottság nem tágít

Elolvasom

Szarka Gábor kancellár október 8-án reggel az SZFE Vas utcai épületében megkezdi a munkáját - tájékoztattak közleményükben az
és Filmművészeti Egyetem (SZFE) vezetése által tett ajánlatot az intézmény hallgatói és a sztrájkbizottság is - tájékoztatta Novák
... rektorhelyettes és Szarka Gábor kancellár közleményben az MTI-t. A vezetők közleménye azt is tartalmazza, hogy az SZFE dolgozóinak

Felsőoktatás Eduline

Szarka Gábor: "Arra számítottam, hogy mikor mi megérkezünk, elindul egy párbeszéd"

Elolvasom

Az SZFE kancellárra a hvg.hu-nak adott interjújában elmondta az egyetemen kialakult helyzetről, "biztos, hogy több párbeszéd kellett
egy szelete, de a feladatot az SZFE-nél jóval nagyobb egyetemen végeztem. Tehát azt gondolom, hogy a szakmai felkészültségem elég a
... -, hogy ez tévedés volt. Arról, hogy a kancellár hogyan vélekedik az SZFE körül kialakult tiltakozási hullámról, és mi a véleménye a

Felsőoktatás Eduline/MTI

Nyolcpontos megegyezési javaslattal vetne véget a blokádnak az SZFE új vezetése

Elolvasom

Legkésőbb október 7-én éjfélkor érjenek véget a blokádok, a sztrájk és minden "egyetemen folyó oktatás rendjének megzavarására" irányuló tevékenység
azt mondják, "az SZFE polgárait, hogy az egyetem eddigi történetének legnagyobb fejlesztése előtt áll". Ezért az SZFE
... pedig a korábbi közalkalmazotti jogviszonyuk szerinti munkarendben dolgozhatnak tovább. Azonban a felajánlások teljesülésének feltétele, hogy az
... a nyílt levélben. A megállapodási javaslat szerint átfogó, széleskörű egyeztetések kezdődnek az SZFE jövőjéről a teljes egyetemi

Felsőoktatás Eduline/MTI

Megkezdte a munkát az SZFE új vezetése

Elolvasom

Megkezdte a munkát a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) új vezetése, miközben a hallgatók elbarikádozták a bejáratot és a dolgozók
... - erről Szarka Gábor, az SZFE újonnan kinevezett kancellárja beszélt pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című
Korábban már beszámoltunk róla , hogy Szarka Gábor, a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) új kancellárja első alkalommal nem
... az SZFE Vas utcai épületébe, azóta pedig a hallgatók az egyetem Szentkirályi utcai épületét is blokád alá vették . Szarka Gábor a

Felsőoktatás Eduline/MTI

"Ha a sztrájk folytatódik, az SZFE vezetése semmisnek tekinti ajánlatát"

Elolvasom

Két felajánlást tett a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) új vezetése a dolgozóknak: januártól 15 százalékos béremelésben
Az SZFE csütörtökön hivatalba lépett vezetése - az egyetem fenntartójának támogatásával - a sztrájkbizottság követeléseit meghaladó
... százalékos bérfejlesztést tart indokoltnak 2021. január 1-től. A munkarend változatlanságára vonatkozó követelést az SZFE vezetése
.... Tekintettel arra, hogy a kilátásba helyezett dolgozói bérfejlesztés az SZFE sztrájkbizottsága által megfogalmazott követeléseket

Felsőoktatás Eduline

Újabb épület került blokád alá, megvannak az új rektorok a Színművészetin

Elolvasom


A hallgatók bejelentették, hogy Színház- és Filmművészeti Egyetem egy hónapja elfoglalt Vas utcai épület után az SZFE Film- és
... tegnap jelentette be, hogy Novák Emil filmrendező lesz az SZFE általános rektorhelyettese, Zalán János színész, producer pedig
... hivatalosan is elhatárolódott attól, hogy állást foglaljon az SZFE ügyében, de felbukkantak a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, a Károli

Felsőoktatás Eduline

Október elsején és másodikán sztrájkolnak az SZFE dolgozói

Elolvasom

A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) dolgozói holnaptól sztrájkba lépnek. Több szakszervezet és intézmény pedig szolidaritási
Késő éjszakába nyúló fórumon döntöttek a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) dolgozói arról, hogy holnaptól két napos sztrájkba
... - ezt  Forgács Péter rendező, az SZFE sztrájkbizottságának egyik tagja közölte a HVG-vel . A lap értesülései szerint azt még nem
... alapítványi intézménnyé. Korábban írtunk róla , hogy Szarka Gábor ezredes lesz az SZFE új kancellárja, miután Vonderviszt Lajos az

1
12 13 14 15 16
33