Itt a feketeleves: több százezer forintba is kerülhet az első egyetemi félév

A felsőoktatás ma már egy komoly befektetés a családnak, amit sajnos egyre kevesebben engedhetnek meg maguknak. Kiszámoltuk, hogy egy budapesti fősikolára felvett vidéki diák tanévkezdése mekkora megterhelést jelent a családi kasszára nézve.

  • Eduline
Stiller ákos

Ha önköltséges képzésre vettek fel, akkor nincs mese, már ősszel be kell fizetni a tandíjat. Ez képzéstől és intézménytől függően változhat, egy vidéki bölcsészeti- vagy gazdasági képzésen 100-150 ezer forintból kijön egy félév, de az orvosi szakokon már a másfél millióhoz közelít a tandíj mértéke. A tandíj persze teljes mértékben kifizethető a Diákhitel 2 konstrukcióval, ebben az esetben azonban vállalni kell, hogy a diplomaszerzés után egyből adóssággal a nyakatokban kereshettek munkát.

Az egyetemi/főiskolás lét legjelentősebb költsége lehet a lakhatás. Igazából két költségkímélő megoldás létezik: ha a szülővárosotokban találtok képzést, vagy felvesznek egy kollégiumba. Sajnos a kollégiumi ellátás itthon meglehetősen korlátozott, így a többségnek maradnak az egyre dráguló albérletek. Budapesten 120-160 ezer forint egy átlagos lakás havi bérleti díja rezsi nélkül, de egy 1,5-2 szobás lakásban akár hárman is lakhattok, így valamelyest méréklődnek a költségek. Az első hónapban viszont egy havi kaucióval érdemes számolni, így ez a kezdéskor nagyobb kiadást jelent.

Mivel ma már szinte mindent Neptunon keresztül kell intézni, nem árt, ha van egy laptopotok. Használtan egy nem túl korszerű, de működő gépet már 50 ezerért is lehet kapni, de az új masinák inkább 100 ezer forint környékén kezdődnek. Költségkímélő megoldás lehet a tanévkezdés előtt gyakorta meghirdetett, kamatmentes hitelt kínáló konstrukciókkal vásárolni.

Tankönyveket ma már nem feltétlenül kell nyakló nélkül vásárolni, sokszor a hallgatók meg tudják osztani egymással a lényeges tartalmakat. Néhány könyvet azonban elkerülhetetlenül meg kell majd vásárolni, a drágább szakmai kiadványok pedig akár tízezres kiadást is igényelhetnek.

Számításaink szerint egy viékden élő, Budapesen főiskolát kezdő hallgató a fenti költségek átlagát tekintve a következő költségekkel szembesülhet tanévkezdéskor:

Albérlet első havi díja (még rezsi nélkül) + kaució: 45 ezer + 45 ezer = 90 ezer forint

Tandíj az első szemeszterre: 150 ezer forint

Laptop: 90 ezer forint

Tankönyvek: 15 ezer forint

Összesen tehát akár 345 ezer forintos megterhelést is jelenthet a családnak néhány hét leforgása alatt, ha egy gyerek elkezdi a főiskolai tanulmányait.

Hozzászólások

Rohamtempóban, tanítási időben kellett véleményezni a tankerületi igazgatói pályázatokat – a PDSZ mellett egy diákmozgalom is tiltakozik

Volt, ahol a tantestületnek és az iskolában dolgozóknak mindössze egy napjuk volt arra, hogy átnézzék a tankerületi igazgatói pályázatokat, véleményt pedig csak egy szűk, előre meghatározott időintervallumban nyilváníthattak. Mivel ez tanítási időre esett, több pedagógusnak lehetősége sem volt részt venni a véleményezésben. Az ADOM Diákmozgalom szerint ilyen körülmények között nem lehetett érdemben véleményt mondani a pályázatokról.

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.