"Még egy egyetem sem omlott össze" - újabb nyilatkozat Hoffmann Rózsától

Az oktatási államtitkár szerint a kormány elő fogja teremteni a megnövelt állami keretszámokhoz szükséges...

  • MTI
Túry Gergely

Az oktatási államtitkár szerint a kormány elő fogja teremteni a megnövelt állami keretszámokhoz szükséges költségvetési forrásokat. Hoffmann Rózsa az ATV Szabad szemmel című műsorában vasárnap este hangsúlyozta: a kormány a felsőoktatás összeomlását nemhogy nem engedi meg, hanem célja a felsőoktatás minőségének javítása.

Az államtitkár azt mondta, még nem omlott össze egyetlen egyetem sem, és azt ugyan nem tudja, hogy "melyik zsákból húzzák elő", de elő fogják teremteni a szükséges forrásokat. Ez a kormány idáig még minden ígéretét teljesítette - rögzítette.

A tervezett elvonásokra vonatkozó kérdésre válaszolva rámutatott: a finanszírozás nehéz kérdés, valóban kevesebb a költségvetési támogatása a szektornak, mint volt, viszont a terület nemcsak ebből él, hanem a saját bevételeiből is. A kettőt együtt szemlélve nem annyira tragikus a helyzet - vélekedett.

Kitért arra is: a Széll Kálmán-terv megjelenése óta az egyetemek pontosan tudják, hogy a költségvetési támogatások és az állami keretszámok csökkenésével kell számolniuk. Ezt a helyzetet csak úgy tudják kezelni, ha elvégzik azokat a strukturális átalakításokat, amelyek nem kerülhetők el. Több egyetem költségvetési felügyelőjének jelentésére hivatkozva az államtitkár szerint ugyanakkor az látszik, hogy ezt egyelőre nem végezték el.

Hoffmann Rózsa a Hallgatói Hálózat képviselőjének felvetésére azt mondta: nem volt megnyerő az a kijelentés, hogy "ha szóba állna velük". Ezt vissza kell hogy utasítsa - folytatta -, hangsúlyozva: akárhányszor megszólították, szóba állt velük, több fórumon válaszolt kérdéseikre. Kiemelte: ő nem utasította vissza a velük való párbeszédet, és ha megkeresik, szívesen elbeszélget velük.

Az oktatási államtitkár a műsorban nem osztotta azt a felvetést, hogy népszerűtlenek lennének az oktatásban végrehajtott intézkedések, annak kedvező fogadtatásáról több csoporttól egyértelmű visszajelzésük van. Jól végiggondolt folyamatról van szó, működik a rendszer, mégpedig meglehetősen zavartalanul - erősítette meg korábbi álláspontját.

Hoffmann: "nem mondtam, hogy hájasok és lúdtalpasok a gyerekek"

Kérdésre cáfolta, hogy azt mondta volta a héten Szegeden, hogy "hájasak, lúdtalpasok és ostobák lennének a diákok". Mint kiemelte: ez hazugság, ilyet nem állított. Be is kérte a szöveget, abban arról volt szó, azért van szükség mindennapos testnevelésre, hogy ne hízzanak el a gyerekek. Az oktatási reformnak ez csak az egyik eleme, amely a gyerekek érdekét szolgálja - mondta. Az pedig, hogy a gyerekek "hülyék lennének", soha el nem hagyta a száját - jelentette ki, hozzátéve: az viszonyt tény, hogy a tudásukban nagyon sok hiányosság van.

Újabb kérdésre válaszul hangsúlyozta: nem vett el semmit a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KIK) a sajtóban szereplő nyíregyházi iskolától, azokat az eszközöket vette át ideiglenesen, amelyek amúgy is kellenek a központ működéséhez. Azt kérte ezzel összefüggésben a nyíregyházi iskola használóitól, írják meg levélben, mi történt, és akkor ki fogja vizsgálni ezt az ügyet. Addig hisz a KIK elnökének és az érintett tankerületi igazgatónak - mondta. Megjegyezte: az iskolák tulajdona ott maradt, ahol volt, és az továbbra is a helyi közösségeké.

Hozzászólások

Alapítványi vagy egyházi iskolákba kényszerülnek a „feketelistázott” tanárok: a tankerületek indoklás nélkül utasítják el azokat, akik a státusztörvény miatt mondtak fel

Már az órarendje is elkészült egy matematika-fizika-kémia szakos tanárnak, az iskola számított rá, a tankerület azonban végül megvétózta a felvételét. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint nem egyedi esetről van szó: továbbra is falakba ütköznek azok a pedagógusok, akik 2023-ban a státusztörvény miatt hagyták el a közoktatást, majd később visszatérnének. A szakszervezet szerint informális „feketelista” működik a tankerületek között, a Klebelsberg Központ ugyanakkor többször is tagadta ennek létezését.

Egy lépéssel közelebb az Erasmus és a Horizont-programokhoz: benyújtották a kekva-rendszer átalakítását célzó törvényjavaslatot

Újabb lépést tett a kormány annak érdekében, hogy a magyar egyetemek visszakerüljenek az Erasmus+ és a Horizont Európa programokba. A kedden benyújtott törvényjavaslat megszüntetné a jelenlegi formájában működő alapítványi fenntartói rendszert, és a kabinet szerint megnyithatja az utat a több mint 2 milliárd eurónyi uniós felsőoktatási forrás előtt.

Magyar Péter az MCC vezetőinek üzent: ne költsék el az alapítvány vagyonát a következő pár hónapban

Orbán Balázs és Szalai Zoltán az MCC diplomaosztóján is megragadta az alkalmat, hogy az intézményt ért támadásokról és a rá váró nehéz időszakról beszéljen. Ugyanazon a napon Magyar Péter a kormány sajtótájékoztatójáról üzent nekik: azt kérte az MCC-t fenntartó alapítvány vezetőitől, hogy a kezelésükben lévő vagyon szeptemberig maradjon a helyén, és ne hozzanak olyan döntéseket, amelyek csökkenthetik annak értékét.