"A sorok között próbálunk olvasni, mint a Kádár-rendszerben"

"Optimista értelmezésemben a kormányzat képviselői fontolgatják, hogyan lehetne a törvényt a teljesíthetőbb követelmények irányába átértelmezni, hogy az egyetem mégis maradhasson" - mondta a Magyar Nemzetnek Enyedi Zsolt, a CEU rektorhelyettese.

  • Eduline
Fazekas István

"Frusztráló a helyzet, mivel bennünket sürget az idő, hiszen az új szabályok szerint jövő szeptemberben már nem indíthatnánk képzéseket. Ha pedig mégis, ehhez a toborzást már idén augusztus végén el kellene kezdeni" - mondta a lapnak Enyedi Zsolt, a CEU rektorhelyettese.

Itt találjátok legfrissebb cikkeinket a lex CEU-ról.

Hozzátette: a kormány számára is ketyeg az óra, heteken belül az Európai Bizottság és az Európai Néppárt előtt kell prezentálniuk, hogy miként próbálták megoldani a CEU-kérdést.

"Biztató jelnek tekintem, hogy az elmúlt napokban Kovács Zoltán és más kormányzati illetékesek is valamelyest másképp kezdtek el beszélni a törvény által megkívánt feltételekről. Többször a „szándéknyilatkozat” szót használták a szövetségi szintű nemzetközi megállapodás kapcsán (...) A legborzasztóbb, hogy mindezekre a jelekre semmit nem építhetünk. A sorok között próbálunk olvasni, mint a Kádár-rendszerben. De optimista értelmezésemben a kormányzat képviselői fontolgatják, hogyan lehetne a törvényt a teljesíthetőbb követelmények irányába átértelmezni, hogy az egyetem mégis maradhasson"- magyarázta.

Lép a kormány CEU-ügyben: vajon mi történt?

Több, mint egy hónappal a CEU-t ellehetetlenítő törvény benyújtása után szóba állnának annak alanyával. A héten kezd egyeztetni a kormány képviselője, Altusz Kristóf külügyi államtitkár a Közép-európai Egyetem vezetésével a felsőoktatási intézmény jövőjéről - ezt a Hír Tv-ben nyilatkozta Palkovics László oktatási államtitkár. Erre még Áder János kérte a kormányt, amikor egy hónapja aláírta a lex CEU-t.

Hozzászólások

Alapítványi vagy egyházi iskolákba kényszerülnek a „feketelistázott” tanárok: a tankerületek indoklás nélkül utasítják el azokat, akik a státusztörvény miatt mondtak fel

Már az órarendje is elkészült egy matematika-fizika-kémia szakos tanárnak, az iskola számított rá, a tankerület azonban végül megvétózta a felvételét. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint nem egyedi esetről van szó: továbbra is falakba ütköznek azok a pedagógusok, akik 2023-ban a státusztörvény miatt hagyták el a közoktatást, majd később visszatérnének. A szakszervezet szerint informális „feketelista” működik a tankerületek között, a Klebelsberg Központ ugyanakkor többször is tagadta ennek létezését.

Egy lépéssel közelebb az Erasmus és a Horizont-programokhoz: benyújtották a kekva-rendszer átalakítását célzó törvényjavaslatot

Újabb lépést tett a kormány annak érdekében, hogy a magyar egyetemek visszakerüljenek az Erasmus+ és a Horizont Európa programokba. A kedden benyújtott törvényjavaslat megszüntetné a jelenlegi formájában működő alapítványi fenntartói rendszert, és a kabinet szerint megnyithatja az utat a több mint 2 milliárd eurónyi uniós felsőoktatási forrás előtt.

Magyar Péter az MCC vezetőinek üzent: ne költsék el az alapítvány vagyonát a következő pár hónapban

Orbán Balázs és Szalai Zoltán az MCC diplomaosztóján is megragadta az alkalmat, hogy az intézményt ért támadásokról és a rá váró nehéz időszakról beszéljen. Ugyanazon a napon Magyar Péter a kormány sajtótájékoztatójáról üzent nekik: azt kérte az MCC-t fenntartó alapítvány vezetőitől, hogy a kezelésükben lévő vagyon szeptemberig maradjon a helyén, és ne hozzanak olyan döntéseket, amelyek csökkenthetik annak értékét.