Egyáltalán nem az a fontos a cégeknek, amit gondoltok

A cégek és a diákok elvárásai és várakozásai némileg eltérőek - ez derül ki egy kutatásból.

  • Eduline

A Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) 20 céget és 250 hallgatót vont be kutatásába, amelyben a munkahellyel kapcsolatos várakozásokat és elvárásokat vizsgálták.

A munkáltatók és a diákok nem teljesen ugyanazt gondolják ezekre, ahogy az a kutatásból kiderült. Míg a vállalatok saját bevallása szerint a lelkes hozzáállás a legfontosabb egy pályakezdő munkatárs felvételekor, a diákok úgy vélik, a kiválasztásnál a nyelvtudás a legmeghatározóbb tényező.

A munkaadók mindössze 41 százaléka jelölte meg a felvételi döntés három legfontosabb tényezője között a konkrét szakterület ismeretét, amely a diákok közel 60 százaléka szerint viszont a cégek legfontosabb elvárásai között szerepel.

 

METU

Az állásinterjúkról is némiképp mást gondolnak a munkáltatók és a pályakezdők. A diákok például fontosabbnak tartják a megjelenést, mint a munkaadók. Utóbbiak inkább nyitott hozzáállást várnának a pályakezdőktől, azok viszont ezt nem sorolták a legfontosabb értékek közé. A diákok csupán harmada tarja fontosnak a testbeszédet, a válaszadó cégek közel fele viszont komoly következtetéseket von le a gesztikulációból az első állásinterjún. A tájékozottság a cégek számára döntő tényező (70%), míg a diákok csupán 40 százaléka szerint fontosak az általános ismeretek az első állásinterjún.

A hallgatók leginkább a versenyképes fizetés, a rugalmas időbeosztás és a kreatív munkavégzés alapján választanak állást, a cégek viszont azt gondolják, a cég hírneve a legfontosabb. Azt a vállalatok is elismerik, hogy a versenyképes fizetés és a rugalmas időbeosztás fontos a diákoknak.

Jobline Női Karriernap

Te tudod már, mi leszel, ha nagy leszel? Ha tanácstalan vagy, mit csinálj, miután végzel a sulival, hadd ajánljunk a figyelmedbe egy szuper hétvégi programot! Már most írd fel a naptáradba: június 10. - Jobline Női Karriernap!  Szakmai workshopok, személyes tanácsadások, ismert emberek előadásai egy helyen, a Millenárison! Az előadások moderátora Vass Virág lesz, így vele is találkozhatsz! További infók és regisztráció itt >>

Hozzászólások

Fóti Péter: A gyerekeket az értékelésbe is be lehet vonni

Az iskoláról szóló vitákban gyakran előkerül a kérdés: mi legyen az értékeléssel? Sokan hajlamosak a visszajelzést vagy a kritikát önmagában elutasítani, mintha az a gyereki autonómia megsértése lenne. Pedig az értékelés maga nem az ördögtől való – az emberi kapcsolatok és a társas létezés teljesen természetes része. A kérdés nem az, hogy értékeljünk-e, hanem az, hogy hogyan, miért és milyen viszonyrendszerben tesszük ezt. Vélemény.

@eduline.hu

👊 Szeptember 30-án tartották a Civil Ellenállás Napját a Kölcsey Ferenc Gimnázium előtt. A Tanítanék Mozgalom alapítóival, Törley Katalinnal és Pilz Olivérrel a pedagógusok feketelistázásáról beszélgettünk. 🎤 #magyartiktok #eduline #fyi #tanitanek #oktatas

♬ eredeti hang - eduline.hu