Milliós minisztériumi ösztöndíjjal tanult egy brit elitiskolában Orbán Viktor fia

Egy kilenc hónapos, közel negyvenmillió forintost képzést végzett el a sandhursti Királyi Katonai Akadémián.

  • Csik Veronika

A Telex 

azt írja

, hogy Orbán Gáspár a 9 hónapos képzést december 11-én fejezte be a Királyi Katonai Akadémián Sandhurstben. Orbán Gáspár egyébként a minisztérium ösztöndíjasaként végezte el tanulmányait.

A portál szerint a kurzus díja – egy 2015-ös adat szerint – fejenként 93 ezer font, jelenlegi árfolyamon több mint 37 millió forint.

Az elit elitje járt ide

A két, 1741-ben és 1801-ben alapított intézményből 1947-ben összevont katonai akadémia nemcsak a brit hadsereg tisztképzésének központja, de fontos eszköze a brit katonai, diplomáciai kapcsolatépítésnek - írja az oldal.

Korábban a Sandhurst Királyi Katonai Akadémián végzett Henry, luxemburgi nagyherceg, Alajos, Liechtenstein trónörököse, Hamad, bahreini király, II. Abdullah, Jordánia királya, Kuvait több sejkje, kormánytagja, emírje, Katar jelenlegi emírje, Tamim, és az Egyesült Arab Emirátusok több sejkje. Az akadémián tanult II. Erzsébet két unokája, Vilmos és Harry herceg, illetve Winston Churchill is - sorolja a lap.

 

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Rohamtempóban, tanítási időben kellett véleményezni a tankerületi igazgatói pályázatokat – a PDSZ mellett egy diákmozgalom is tiltakozik

Volt, ahol a tantestületnek és az iskolában dolgozóknak mindössze egy napjuk volt arra, hogy átnézzék a tankerületi igazgatói pályázatokat, véleményt pedig csak egy szűk, előre meghatározott időintervallumban nyilváníthattak. Mivel ez tanítási időre esett, több pedagógusnak lehetősége sem volt részt venni a véleményezésben. Az ADOM Diákmozgalom szerint ilyen körülmények között nem lehetett érdemben véleményt mondani a pályázatokról.

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.