Meg fogják téríteni az erasmusos diákok költségeit

Azoknak a diákoknak, akiknek megszakadt vagy meghiúsult az e félévi tanulmányútja, megtérítik a felmerülő plusz költségeket.

  • Eduline/MTI

A koronavírus-járvány miatt felmerülő plusz költségeit meg kell téríteni azoknak a diákoknak, akik az Erasmus+ programban vesznek részt - közölte Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára pénteken a koronavirus.gov.hu honlapon.

A közleményben az államtitkár azt írta, az ITM felügyelete alatt működő Tempus Közalapítvány kuratóriuma a legutóbbi ülésén döntött arról, hogy azoknak a magyar hallgatóknak, akiknek a koronavírus-járvány miatt megszakadt vagy meghiúsult az európai mobilitási programban való részvétele, alapvetően az Európai Bizottság ajánlásainak megfelelően, de annál semmiképpen nem szigorúbb feltételekkel kell elszámolniuk. Ez azt jeleni, hogy a veszélyhelyzethez kapcsolódó valamennyi felmerült költségüket meg kell téríteni.

"Támogatni szeretnénk a magyar fiatalokat, ezért minimalizáljuk az adminisztratív terheket, a kiadásaikat pedig a lehető legnagyobb mértékben megtérítjük" - közölte az államtitkár, majd hozzátette: az alapítvány kapcsolatban van az érintett hallgatókkal, akik így minden fontos információt időben megkapnak.

Eldőlt: ezek az egyetemek alapítványi fenntartóhoz kerülnek

Megszületett a parlamenti döntés arról a hat magyar egyetemről, amelyeknek alapítói és fenntartói jogai 2020. augusztus 1-jétől vagyonkezelő alapítványokhoz kerülne.

 

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Középiskolai felvételi: hány ponttól esélyes, hogy behívják szóbelizni a hatodikosokat egy budapesti elitgimibe?

2025-ben alsó hangon legalább 73-76 pontos központi írásbelire volt szükség ahhoz, hogy valaki elmehessen egy fővárosi topgimnázium szóbelijére hatodikban. Az eddig közzétett adatokból látszik, hogy a hatodikosok átlagpontszáma magasabb lett matekból és magyarból, így könnyen előfordulhat, hogy idén még magasabbak lesznek a szóbeli behívási ponthatárok.

„Az számít erénynek, ha valaki vállalja az egyéniségét és a saját látásmódját” - interjú a MOME megbízott rektorával

Nem titok, hogy bizonyos művészeti pályákon a megélhetés komoly kihívást jelenthet. Ugyanakkor a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen megszerezhető tudás iránt egyre nagyobb az igény, hiszen a körülöttünk lévő világ minden részlete a tudatos tervezés és a vizuális gondolkodás eredménye. A művészeti képzésekről Kovács Csaba megbízott rektorral beszélgettünk. Az interjú a HVG Diploma 2026 különszámában jelent meg.