Nem változik az ösztöndíj összege: jövőre is 40 ezer forintot kapnak a legtehetségesebb egyetemisták

A következő tanévben nem változik a nemzeti felsőoktatási ösztöndíj – a korábbi köztársasági ösztöndíj – összege, a kiemelkedő teljesítményű hallgatók tíz hónapon keresztül havi 40 ezer forintos juttatást kaphatnak.

Forrás: Fülöp Máté

A nemzeti felsőoktatási ösztöndíjra mind az államilag támogatott, mind az önköltséges formában tanulók pályázhatnak, a juttatást azonban csak a nappali tagozatos alap-, osztatlan vagy mesterszakosok kaphatják meg, ha már legalább két félévre bejelentkeztek és minimum 55 kreditet megszereztek.

hirdetés
hirdetés

Felsőoktatási intézményenként az államilag támogatott, teljes idejű alapképzésen, mester- vagy osztatlan szakon tanulók számának 0,8 százaléka kaphatja meg az ösztöndíjat, egyetemenként-főiskolánként legalább egy hallgató - olvasható a kormány.hu-n közzétett tájékoztatóban.

Emelkedik az egyetemisták szociális támogatása, közzétették a kormányhatározatot

Megjelent a Magyar Közlönyben az egyetemisták, főiskolások szociális támogatásának emeléséről szóló kormányhatározat. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere március elején jelentette be, hogy 40 százalékkal emelkedik a felsőoktatási szociális ösztöndíjakra fordítható keret szeptembertől, mostantól évi plusz 2 milliárd forintot fordítanak szociális ösztöndíjakra.

hirdetés

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás



hirdetés
hirdetés
hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X