Ez a cikk több mint egy éve frissült utoljára, ezért lehetséges, hogy a tartalma már elavult. Használd a cikk alján lévő kulcsszavakat vagy a keresőt a frissebb anyagok eléréséhez.

Elfoglalta az ELTE BTK egyik termét a Hallgatói Hálózat

Körülbelül száz-százhúsz egyetemista és oktató vonult be az ELTE bölcsészkarának egyik nagyelőadójába szerda délután - megismételve ezzel az egy héttel ezelőtti "egyetemfoglalást". Tudósításunk a Hallgatói Hálózat (HaHa) fórumáról.

Összefoglalónk a hallgatói fórumról

Újabb hallgatói fórumot szervezett szerda délutánra a Hallgatói Hálózat (HaHa), amely egy hete demonstrált az új felsőoktatási törvény és a 2012-es felvételi keretszámok ellen. Az egyetemistákból és oktatókból álló csoport az ELTE bölcsészkarának udvarán értesült arról, hogy nem kaptak engedélyt a kar dékánjától a Múzeum körúti campus legnagyobb, a Gólyavárban lévő termének használatára.

A csoport ezért elfoglalta a kommunikáció és esztétika tanszék nagyelőadóját, ahol arról döntöttek, hogy új felvételi eljárás kiírására szólítják fel a kormányt, a következő fórumra Hoffmann Rózsa oktatási államtitkárt is meghívják, jogsegélyszolgálatot hoznak létre felvételizőknek, és Brüsszelben is szerveznek akciót.

A bölcsészkar dékánja, Dezső Tamás este fél hatkor arra szólította fel az egyetemistákat, hogy háromnegyed órán belül hagyják el az épületet, a csoport tagjai végül este nyolc előtt pár perccel hagyták félbe a vitát.

19:42

Úgy tűnik, az egyetemisták betartják a dékán szabályait - háromnegyed nyolc előtt pár perccel mindenki elhagyja az elfoglalt előadótermet. Három-négy biztonsági őr kezdi kiküldeni a hallgatókat az épületből.

19:41
Sajtóközleményt adott ki a Hallgatói Hálózat

hirdetés

Felháborítónak tartjuk, hogy minket, egyetemisták, gimnazisták és oktatók békés csoportját kizártak a belvárosi egyetemekről. Az egyetemek vezetőinek döntése érthetetlen annak fényében, hogy múlt szerdán bizonyítottuk: békés, pártpolitika-mentes, tárgyalásra és kompromisszumokra képes, a megállapodásokat tiszteletben tartó szervezet vagyunk, amely a felsőoktatás ügyéről kíván nyilvános vitát folytatni. A történtekből az látszik, hogy nagy félelem uralkodik az egyetemek vezetőinek körében. Inkább kitiltják saját diákjaikat az intézményeikből, minthogy engedélyt adjanak a nyílt kritikára, és ily módon konfrontálódjanak a kormányzattal, amely még mindig nem hozta nyilvánosságra az új finanszírozásról szóló rendeletet.

19:33

Brüsszel figyelmét is fel kellene hívni a magyar hallgatók problémáikra - ebben mindenki egyetért, de arról nem tudtak dönteni, hogy hol és ki olvassa fel a Hallgatói Hálózat tizenegy pontját.

19:28
Népszavazás a felsőoktatásról?

Felvetődött az ötlet, hogy népszavazást kellene kezdeményezni a felsőoktatás átalakításáról, de ezt a javaslatot három hallgató kivételével senki nem támogatta.

19:21

Nyolc órakor mindenkinek el kell hagynia az épületet, a dékán nem engedte meg, hogy a fórum résztvevői tovább maradjanak.

19:20
Új felvételi eljárást követelnek

Megszavazták: új felvételi eljárás kiírását követelik a kormánytól, és "megkérnek valakit", hogy Brüsszelben olvassa fel a Hallgatói Hálózat által elfogadott tizenegy pontot.

19:16

Dezső Tamás, az ELTE bölcsészkarának dékánja a kommunikáció tanszéken várakozik több oktatóval együtt. Láthatóan senki nem izgatott, az eduline tudósítója szerint éppen azon élcelődnek, hogy ezentúl minden egyetemi konferencia kezdetén megkérdezik majd, kaptak-e teremfoglalási engedélyt.

19:02

A bölcsészkar dékánja háromnegyed hatkor mindössze negyvenöt percet adott a Hallgatói Hálózatnak - ez az idő letelt. A bölcsészkar épületét egyébként minden este nyolc órakor zárják be. "A rendőrök nem jönnek be, úgy tujuk, a biztonsági őrökkel akarnak minket kivezettetni" - mondta az egyik szervező. Megszavazták, este nyolc után is a teremben maradnak.

18:52

Ahogy arról korábban beszámoltunk, az alkotmanyjogipanasz.hu oldalról már le lehet tölteni egy indítványtervezetet, amellyel alkotmányjogi panaszt lehet tenni a 2012-es keretszámok miatt - a Hallgatói Hálózat egyik tagja erre hívta fel a figyelmet. "A gond az  alkotmányjogi panasszal az, hogy ez egy egyik parlamenti párt javaslataként hangzott el hétfőn. Mivel múlt héten is az a vád ért minket, hogy pártokkal működünk együtt, ezen el kellene gondolkodni" - mondta egy másik egyyetemista. Egy másik javaslat szerint a Hallgatói Hálózatnak létre kellene hoznia egy jogsegélyszolgálatot, amelyhez középiskolások és mesterszakokra jelentkező egyetemisták fordulhatnának.

18:42
Döntöttek: meghívják Hoffmann Rózsát

De abban nem alakult ki konszenzus, hogy a ma esti fórumra vagy egy következő hallgatói egyeztetésre. Külön munkacsoport alakult a "Hoffmann-projektre", pár perc múlva az ő javaslatukról szavaz a Hallgatói Hálózat.

Forrás: MTI / Szigetváry Zsolt

18:33

A kommunikáció és esztétika tanszék nagyelőadója teljesen megtelt, még a folyosókon is állnak diákok. Az eduline információi szerint az épület előtt mindössze két-három rendőr várakozik.

18:32
Az új játék: "Hoffmann Rózsára várva"

Egyre több egyetemista és oktató ért egyet abban, hogy el kell hívni a fórumra az oktatási államtitkárt. "Így legalább lesz ürügyünk arra, hogy a teremben maradjunk" - mondta az egyik oktató.

18:24
"Hívjuk el Hoffmann Rózsát"

"Hívjuk el Hoffmannt erre a fórumra, most. De kinek van meg a száma?" - egy felvetés a sok körül. Az előadóban ülő egyetemisták nem zárkóznak el attól, hogy elhívják az oktatási államtitkárt a HaHa rendezvényére, de nem bíznak abban, hogy Hoffmann Rózsa reagál a meghívásra. Egy középiskolás szerint mivel a keretszámokról nem az államtitkárság, hanem maga Orbán Viktor döntött, ezért nem Hoffmann-nal kell egyeztetni.

Forrás: MTI / Szigetváry Zsolt

18:20
Hoffmann Rózsa február 29-én megy Brüsszelbe

Legalábbis így tudja az Oktatói Hálózat egyik tagja - az államtitkár a hallgatói szerződések ügyében találkozik az uniós oktatási biztossal. A csoport tagjai abban megállapodtak, hogy bármilyen formáját választják is a tiltakozásnak, mindenképpen eddig a dátumig kell újabb megmozdulást szervezni.

18:15
Hogyan kell reagálni a kormány hallgatására?

Éppen arról vitatkoznak, hogy hogyan reagáljanak a kormány hallgatására - a Hallgatói Hálózat egy hete adott ultimátumot a kormánynak, hogy vonja vissza a 2012-es keretszámokat és az új felsőoktatási törvényt. Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár azonban már a megmozdulás másnapján leszögezte, hogy nem változtatnak a keretszámokon.

18:12

"Ne felejtsétek el, hogy Prágában ugyanezért küzdenek a diákok, fel kell velük venni a kapcsolatot, velük is szolidaritást kell vállalni" - mondta Csákó Mihály, az ELTE TáTK tanára, az Oktatói Hálózat egyik tagja. A csoport múlt pénteken jött létre, eddig több mint százhatvan egyetemi tanár és kutató csatlakozott hozzájuk. Céljaik megegyeznek a Hallgatói Hálózatéval, többek között a finanszírozás átalakítása, az egyetemi autonómia megcsorbítása és a hallgatói létszám csökkentése ellen tiltakoznak.

18:10
Bemutatkoztak a "sejtek"

Az ELTE mellett a Pécsi Tudományegyetemen, a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, a Corvinuson és a Kecskeméti Főiskolán is létrehoztak helyi HaHa-csoportokat.

18:08

A rendőrök már az épület előtt vannak, de nem jöhetnek be - mondták a szervezők.

17:59
"Hoffmann Rózsa is hallgat ránk"

Kóbor Andrea, a HaHa tagja szerint most már az oktatási kormányzat is hallgat a tiltakozó egyetemistákra, Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár ugyanis megígérte, hogy a pótfelvételi előtt az állami ösztöndíjas helyeket átcsoportosítják. Az eduline úgy tudja, az "átcsoportosítás" mindössze a megmaradó állami ösztöndíjas vagy részösztöndíjas helyeket érinti majd, a jogi, gazdasági és társadalomtudományi terület akkor sem kap plusz létszámot.

Forrás: Facebook

17:45
"Itt nem lesz West Balkán"

"Ez a terem jóval kisebb, mint ahányan itt vannak. Itt nem  lesz West Balkán, úgyhogy arra kérem önöket, távozzanak" - ezt mondta a Hallgatói Hálózat tagjainak az ELTE bölcsészkarának dékánja, Dezső Tamás, aki negyvenöt percet adott a csoportnak, hogy befejezze a fórumot. Állítása szerint a fórum előtt tíz perccel kért tőle teremhasználati engedélyt néhány egyetemista, de ennek - "technikai okok miatt" - nem tudott eleget tenni.

17:30

Körülbelül száz-százhúsz egyetemista és oktató vonult be az ELTE Múzeum körúti épületébe, a kommunikáció tanszék egyik előadóját foglalták el. Az egyetem biztonsági őrei bezárták a mellékbejáratokat, a hallgatók végül a főbejáraton jutottak be az épületbe.

17:15

"Mivel az ELTE-BTK dékánja nem engedélyezte a hallgatói fórum megtartását az ELTE Gólyavárában, elfoglaljuk a kommunikáció tanszék egyik előadóját" - mondta tudósítónknak a csoport egyik tagja az ELTE bölcsészkarának udvarán.

17:00

„A kormány tagadó álláspontja” miatt szerdára újabb fórumot szervezett a Hallgatói Hálózat (HaHa), a csoport tagjai délután ötkor találkoztak az ELTE bölcsészkarának udvarán. Bár az elmúlt napokban több dékántól kértek teremhasználati engedélyt, sehonnan nem kaptak pozitív választ. Volt, aki technikai problémákra hivatkozva utasította el a hallgatókat.

"Érződik, hogy sok dékán nem örülne, ha náluk tartanánk meg a hallgatói fórumot, kifogásokat keresnek, volt, ahol arra hivatkozva utasították el a kérésünket, hogy túl későn szóltunk” – mondta az eduline-nak szerda délelőtt Horváth Bence, a Hallgatói Hálózat tagja.

A csoport egy héttel ezelőtt szervezett demonstrációt az új felsőoktatási törvény és a 2012-es felvételi keretszámok ellen, száz-százötven tüntető elfoglalta az Eötvös Loránd Tudományegyetem jogi karának egyik nagyelőadóját, és ultimátumot adott a kormánynak a keretszámok és a felsőoktatási törvény visszavonására. Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár már a megmozdulás másnapján kijelentette, a kritikák ellenére sem változtatnak az államilag finanszírozott létszámon, és azt is hozzátette, a Hallgatói Hálózat "politikai indíttatásból" támadja az új törvényt.

„A kormány által adott reakciók a korábbi cinikus álláspontot tükrözték. Hoffmann Rózsa elzárkózott a változtatásoktól, Orbán Viktor pedig úgy nyilatkozott, hogy több radikalizmust várna el ettől a nemzedéktől. A Hallgatói Hálózat továbbra is kitart a polgári engedetlenség békés formái mellett, fő célja a mostani felsőoktatási törvény megváltoztatása, valamint a demokratikus, részvételen alapuló országos érdekérvényesítés elindítása” – írta a hallgatóktól és oktatókból álló csoport Facebook-oldalán.

(x)

DF diplomások – életrevaló, sikeres munkavállalók!

A Dunaújvárosi Főiskola piacképes gyakorlati tudást, rendszerszemléletet, kapcsolati tőkét ad és életre nevel.  Tovább »

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás



HVG hirdetésfelhő

Felsőoktatás hirdetés

Felnőttképzés hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X