„A világon sehol nem működik olyan állami felsőoktatási rendszer, ahol a hallgatókkal a képzés teljes költségét kifizettetik” – így kommentálta a kormány felsőoktatási terveit Semjén András közgazdász, a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaságtudományi Intézetének főmunkatársa. A költségtérítéses képzések önköltségessé alakításáról már márciusban, a Széll Kálmán-terv bemutatása után beszélt Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár, a felsőoktatási tervezet kiszivárgott – többek között szerkesztőségünkhöz is eljutott – változatából az is kiderül, hogyan módosítana a kormány a fizetős szakok rendszerén.

A koncepció alapján több képzési területen csak minimális számú államilag finanszírozott hallgatói helyet hagynának meg, a többi jelentkező kizárólag önköltséges formában tanulhatna – igaz, a felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár néhány napja korrigált, és úgy fogalmazott, nem lesz olyan szak, ahol senki sem tanulhat ingyen. A féléves tandíj a modellszámítások szerint átlagosan 300-400 ezer forint lesz, a drágább – például az orvosi, gyógyszerészeti és idegen nyelvű gazdasági – szakokon ennél is többet kell majd fizetni.

Hungarikum lesz az önköltséges képzés

„A hallgatók többségének még a leghíresebb amerikai nonprofit magánegyetemeken – például a Harvardon – sem kell kifizetnie azt a tandíjat, amely a brosúrákban szerepel. Az intézmények tandíjbevételeik jelentős részét, 40-50 százalékát a tehetséges, de nem jó anyagi helyzetű diákok támogatására fordítják” – mondja Semjén András, aki szerint ezek az egyetemek még azoktól sem kérik az átlagos képzési költség megtérítését, akik semmilyen kedvezményt vagy támogatást sem kapnak.

A magasnak tűnő, 20-30 ezer dolláros éves tandíj az átlagos képzési költségnek általában a negyven-ötven százalékát fedezi, a többit más forrásokból, például állami, szponzori támogatásából, a volt hallgatók adományaiból és az üzleti bevételekből fedezik. A közgazdász úgy véli, a kormány javaslata azért is problémás, mert a képzés költségei és az adott szakmában dolgozók átlagfizetése közötti összefüggés gyenge, vagyis elképzelhető, hogy egy leendő fizikatanár ötször annyit kénytelen fizetni az államnak, mint egy joghallgató, aki később a pedagógusbérnél jóval magasabb fizetést visz majd haza.

„Az üzleti és jogi végzettségűek jövedelme meglehetősen jó, pedig ezek olcsó képzések, nem kell hozzájuk például laboratórium. Ehhez képest egy jó fizika-kémia szakos tanár soha nem fog jól keresni, pedig az ő képzése kifejezetten drága, ahogy a mérnököké és a többi természettudományos szakemberé is, hogy az orvosokról ne is beszéljünk” – magyarázza.

Kevesebb hallgató lesz, a költségek nem csökkennek

Semjén szerint komoly finanszírozási problémát okoz majd az egyetemeknek és főiskoláknak a hallgatói létszám drasztikus csökkenése – az ugyanis még a legoptimistább szakemberek számára is egyértelmű, hogy annyian biztosan nem fognak jelentkezni fizetős képzésre, mint ahányan eddig államilag finanszírozott formában tanultak.

„Az intézmények költségei nem csökkennek, hiszen az épületeket ugyanúgy fenn kell majd tartani, de nem lesz annyi hallgató, aki viselje a költségeket” – mondja, hozzátéve, hogy az elmúlt években Európában nem sikerült nagy áttörést elérni tandíjfronton, így kétséges, hogy Magyarországon sikerülni fog-e.

Tízéves ötletet porol le Hoffmann Rózsa államtitkársága

Az államtitkárság tervei szerint a fizetős hallgatók az átalakított diákhitelrendszert vehetnék igénybe, az emelt összegű kölcsönből ők a – jelenlegi két-háromszorosára emelkedő – tandíjat fizetnék ki, a törlesztést a diploma megszerzése után kezdenék el.

A Hoffmann Rózsa által említett modell hasonlít az Ausztráliában húsz éve működő rendszerhez, amelynek bevezetését rövid ideig a Magyar Bálint által vezetett oktatási tárca is fontolgatta. „Ez volt az, amiről a Gyurcsány-kormány 2006-ban pár hónapos hezitálás után azt mondta, hogy túl sok pénzbe kerülne” – mondja Semjén András.

Az ausztrál tandíjrendszer lényege, hogy a hallgatók a képzésük költségeit csak akkor kezdik visszafizetni az államnak, ha elhelyezkednek, és a fizetésük eléri az előző évi átlagbért (a magyar tervek és az ausztrál rendszer között a lényeges különbség az, hogy itthon kereskedelmi bankok biztosítják a diákhitelt, míg Ausztráliában az állam nyújtja a hitelt, amelyet az adóhivatal regisztrál). Az, hogy pontosan hány százalékot vonnak le tőlük, attól függ, hogy mennyivel haladja meg a fizetésük az átlagbért.

„Ennek a javaslatnak itthon is az lett volna a célja, hogy az alulfinanszírozott felsőoktatásba más erőforrásokat is bevonjanak. Első lépésben azonban az államnak kell állnia az összes hallgató oktatásának költségeit, ez csak három-öt év múlva kezd megtérülni” – magyarázza. Semjén András szerint akkor sem folyik majd be a teljes összeg, mert lesznek olyan végzettek, akik nem helyezkednek el, vagy a fizetésük nem lesz elég magas.

Szabó Fruzsina
eduline