szerző:
Eduline

Prostituáltaknak és kuncsaftjaiknak indított partnerkereső oldalt a Fairleigh Dickinson University egyik professzora, aki a nyomozás lezárásáig nem taníthat.

David Flory
©
David Floryt vasárnap vették őrizetbe, többek között azzal vádolják, hogy több mint kétszáz prostituált „munkáját” segítette saját weboldalával, amelyet körülbelül 1200 férfi és nő látogatott rendszeresen – írja a northjersey.com. Az oldal felhasználói többféle kategória alapján kereshettek maguknak partnert, sőt a fórumon meg is oszthatták egymással tapasztalataikat.

A professzor a New York-i Columbia egyetemen szerzett diplomát, majd a Yeshiva Universityn doktorált, több éve a Fairleigh Dickinson University tanszékvezetője, valamint a természettudományi intézet igazgatója.

Az egyetem szóvivője a lapnak úgy nyilatkozott, mindannyian megdöbbentek a hír hallatán, arról azonban még nem döntöttek az intézmény vezetői, hogy Flory továbbra is dolgozhat-e oktatóként. „Mióta megtudtuk, hogy mivel vádolják, mindenben megpróbálunk segíteni a rendőrségnek, de ahhoz több információra lenne szükségünk, hogy David Flory munkaviszonyáról dönteni tudjunk” – mondta Dina Schipper.

Az oktató a rendőröknek azt mondta, semmilyen anyagi haszna nem származott az oldal üzemeltetéséből, sokkal inkább hobbiként foglalkozott a fejlesztésével. „Akartam egy biztonságos helyet, ahol a fiúk prostituáltakkal beszélhetnek meg találkozót” – mondta.

eduline