A kutatási eredményekből kiderül: a gyerekek nagy része csak a fizikai agressziót tartja bántalmazásnak (48% említette a verekedést, ütést, pofont), csak 28%-uk nevezi bántalmazásnak a csúfolódást, a cikizést, a sértegetést és a kiközösítést pedig csak 7-7 százalékuk.

A gyerekek 43%-a volt bullying elszenvedője, 61%-uk ismer olyat, akit ért már fizikai vagy verbális zaklatás, 25%-uk pedig bevallotta, hogy volt már bántalmazó. Ami igazán megdöbbentő: a szemtanúk egyharmada nem tesz semmit, azaz nem áll ki társaiért, ha bántalmazás éri őket.

Sok gyerek számára valóságos pokol az iskola

Az eredmények szerint a bántalmazás leggyakrabban - 90%-ban - az iskola falai közt történik. Ehhez képest a gyerekek mindössze 45%-a fordul segítségért tanárokhoz, 52%-uk szülőktől kér segítséget, 18%-uk pedig a barátokban bízik.

Aggasztó, hogy a segítségnyújtás "intézményesült" formái szinte egyáltalán nem jelennek meg: egy gyerek sem hívott segélyvonalat vagy kért segítséget pszichológustól. A szülők is csak 1-2%-ban említették ezeket a megoldásokat. A segítségkérés elmaradásának okaként a gyerekek leginkább azt nevezték meg, hogy nem tartják "nagy" problémának a zaklatást, ha szólnának, tovább romlana a helyzet, a bántalmazók még jobban piszkálnák őket. A gyerekek 17%-a senkitől, semmilyen segítséget nem kér.

A szülők ráadásul alulbecsülik a bántalmazás gyakoriságát: összesen 27%-uk mondta azt, hogy gyerekét érte már bántalmazás, miközben a gyerekek 43%-a állította ugyanezt.