szerző:
MTI

Több állam által nyújtott támogatás és ösztöndíj lesz adómentes a jövőben a parlament keddi döntése értelmében.

©

 A kormánypárti képviselők által kezdeményezett javaslatot - amely kitér az egyes ösztöndíjban részesülők egészségügyi szolgáltatásra való jogosultságának rendezésére is - 177 igen szavazattal, egyhangúlag hagyták jóvá a képviselők. 
    

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára - aki mások mellett képviselőként jegyzi az indítványt - expozéjában azt hangoztatta, hogy a javaslat fontos célja azok támogatása, akik új típusú egészségügyi képzettséget akarnak szerezni vagy gyermeket vállaló diákhitelesek. Adómentesek lesznek egyes kárpótlási, honvédelmi és nemzetközi ösztöndíjak is. 
    

A változtatás egyik része a személyi jövedelemadóról szóló törvényt módosítja, kiterjesztve például a hősi halottá nyilvánított katonák hozzátartozóinak körét. Kiterjesztik az adómentességet a Balassi Bálint-ösztöndíjprogram több juttatására, több honvédelmi és külpolitikai ösztöndíjra, az ápolóknak juttatott Michalicza-ösztöndíjra, továbbá a hiányszakmát tanuló Szabóky Adolf Szakképzési Ösztöndíjra. Adómentességet biztosítanak továbbá az első sikeres nyelvvizsga és az első emelt szintű, idegen nyelvből tett érettségi vizsga díjának jogszabály alapján visszatérített összegére, amelyet a kormány most már átvállal a családoktól. Adómentes lesz emellett a gyermekvállaláshoz kapcsolódóan elengedett hallgatói hiteltartozás összege.
    

Kiterjesztik továbbá az egészségügyi szolgáltatásra jogosultak körét azokkal a külföldi állampolgárokkal, akik a külgazdasági és külügyminiszter által adományozott ösztöndíjjal létesítenek Magyarországon tanulói, hallgatói jogviszonyt.

Mennyi töblettpont adható versenyeredményekért a felvételin? Itt a válasz:

A többeltpontok kiszámolása a felvételik egyik legfontosabb része, ezért most megnéztük, hogy például a tanulmányi, és művészeti versenyeken szerzett oklevél után hány pontot kaphattok. Különböző tanulmányi, művészeti és szakmai versenyeken szerzett eredményeitek alapján többletpontot kaphattok, ha teljesíti a jogcím feltételei és a jogosultságot megfelelően igazoljátok. Pontosan milyen versenyekért járnak töbletpontok?