A kormány számos különböző módon tudná támogatni a családokat, nem csupán azzal, hogy a családi pótlék mellé valamekkora összegű beiskolázási támogatást ad. Utánanéztünk, szerte a világban hogyan segítik az iskolakezdés előtt álló családokat.
Magyarországon csak a korábban utalt szeptemberi családi pótlék és esetleg az önkormányzatoktól, munkáltatótól igényelhető kisebb-nagyobb összegű beiskolázási támogatás segít(het) a családoknak a tanszerek megvásárlásában a szeptember 1-jei tanévkezdés előtt.
Ez nem sokra elég; a korábban utalt családi pótlékból éppen csak annyi apróságot lehet megvásárolni, hogy a kosár alján legyen valami. Minden másra a szülőknek maguknak kell előteremteni az összegeket, ami gyerekenként a tornafelszereléssel, tisztasági csomaggal, egy-két pár új cipővel és ruházattal együtt több tízezer forint is lehet.
Egyszeri nagyobb összeg
Nem mindenhol van ez azonban így. Ausztriában például automatikusan fejenként 121 euró, azaz körülbelül 48 ezer forint beiskolázási támogatást kapnak a családok, Szlovákiában az anyagi támogatás mellett ingyen ebédet kapnak a nagycsoportos ovisok, az alapiskolások (1-9. évfolyam), a kisgimisek, és azok a tanulók is, akik 8. osztályból felvételiztek, és a 9. helyett első évfolyamban középiskolában tanulnak tovább, Lengyelországban pedig a Dobry Start program keretein belül, jövedelemtől függetlenül 300 zloty egyszeri támogatás jár minden 20 éven aluli diáknak.
Az anyagi támogatások mellett, vagy azok helyett ugyanakkor számos különféle módon támogathatják - és támogatják is - különböző országok kormányai az állampolgárokat az iskolakezdésben.
Az iskola állja a tanszereket
Az egyik ilyen, hogy a szülőknek nem, vagy csak korlátozott mértékben kell tanszerekre költeniük.
Az ingyenes tankönyvek biztosítása - ahogy egyébként az Magyarországon is működik - ugyanis egyáltalán nem újdonság, ehhez hasonló rendszer számos országban jelen van. A tankönyvek mellett ugyanakkor a munkafüzeteket és a füzeteket is biztosítják a tanulók számára például Svédországban - igaz, nem közvetlenül az állam, hanem maga az iskola. De az Egyesült Királyság egyes részein is vannak intézmények, ahol nem kell például írószereket vásárolniuk a diákoknak, mert azokat ingyen megkapják. Dániában pedig számos helyen a települési önkormányzatok biztosítanak tanszereket, alapvető felszereléseket az iskolásoknak - nem csupán a rászorulóknak, hanem mindenkinek.
Adómentes napok
A tanszerek és az iskolakezdéshez elengedhetetlen egyéb dolgok - például ruhák, cipők, tisztasági csomagok - árának egy részét nem maga a termék értéke teszi ki, hanem a fizetendő általános forgalmi adó összege, ami egy nagyobb bevásárlás során akár több ezer forint is lehet.
Hogy az iskolakezdés előtt segítsék a családokat a tanszerek megvásárlásában, az Amerikai Egyesült Államokban bevett szokás az úgynevezett adómentes napok vagy adómentes hétvégék meghirdetése, jellemzően júliusban és augusztusban.
Ezeken a napokon leveszik az áfát az olyan termékekről, mint
- a tanszerek,
- ruházatok,
- számítógépek,
így azokat bárki kedvezményes áron vásárolhatja meg.
Adóvisszatérítés
Ehhez hasonló, de mégis egy kicsit más a rendszer Kanadában, ahol vissza lehet igényelni a megvásárolt tanszerek és egyéb eszközök után fizetett adókat maximum 1000 dollárig nem csupán a diákoknak, de a tanároknak is. Ebbe beletartoznak például a
- nyomtatók,
- számológépek,
- adattároló eszközök,
- oktatójátékok,
- laptopok, asztali számítógépek.
Mennyibe kerül az iskolakezdés Magyarországon?
Hasonló intézkedésekre Magyarországon is szükség lenne, mivel az iskolakezdés előtti nagybevásárlásra a legkevésé sem elég a korábban utalt családi pótlék, vagy a jellemzően néhány ezer forintos önkormányzati támogatások.
Az Eduline nem reprezentatív felmérése szerint a magyar családok gyerekenként átlagosan 40-60 ezer forint közötti összeget költenek a tanszerekre, ruházatra, de vannak, akiknél ez a 100 ezer forintot is megközelíti vagy meghaladja.
150.000 alatt nem állt meg. Persze jó minőségű ceruzákat, festékeket kapott, minden füzetet ő választott ki, mesefigurás cipők... nem spóroltam, azért csak 1. osztály, szeresse az eszközeit. De ha spóroltam volna se sokkal lett volna olcsóbb
- írta egy 1. osztályba készülő kisdiák édesanyja, aki szerint csak a tanszerlistán felsorolt eszközök beszerzése 60 ezer forintba került.