4 remek program, amivel kipihenhetitek a tanulást a hosszú hétvégén

Már nincs sok hátra az érettségiig, de a nagy tanulási rohamok között érdemes lazítani is, hogy ne csavarodjatok be. Ehhez ajánlunk pár remek, diákok számára is elérhető hétvégi programot.

  • Eduline
Shutterstock

Különleges helyszínen, a Gundel Kertben rendezik meg a Street food pikniket. Az esemény holnap kezdődik, és egészen hétfőig tart, a beugró pedig 500 forint.

Tanulás után nincs is jobb kikapcsolódás, mint egy esti buli. A Toldiban a 80-as évek hangulatát idézi a Neonhullám holnap este 10-től, mindössze egy ezresért. Csak 18 éven felülieket engednek majd be.

A nemzetközileg is ismert és elismert Parno Graszt a Kobuci kertben lép fel holnap, és már 1700 forintos elővételes jeggyel bejuthattok. Végre, eljött a szabadtéri koncertek ideje!

Május elsején kutyás piknik lesz a Hajógyári szigeten, a Golftanyán. A belépés díjtalan, és még ételt és italt is beengednek a szervezők, a kutyák pedig szabadon szaladgálhatnak a területen. Ide akár még a tételeket is vihetitek.

Hozzászólások

Rohamtempóban, tanítási időben kellett véleményezni a tankerületi igazgatói pályázatokat – a PDSZ mellett egy diákmozgalom is tiltakozik

Volt, ahol a tantestületnek és az iskolában dolgozóknak mindössze egy napjuk volt arra, hogy átnézzék a tankerületi igazgatói pályázatokat, véleményt pedig csak egy szűk, előre meghatározott időintervallumban nyilváníthattak. Mivel ez tanítási időre esett, több pedagógusnak lehetősége sem volt részt venni a véleményezésben. Az ADOM Diákmozgalom szerint ilyen körülmények között nem lehetett érdemben véleményt mondani a pályázatokról.

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.