Így húzzák meg a 2018-as keresztféléves felvételi ponthatárait

Milyen szakokon húzták a legmagasabb ponthatárokat a 2018-as felvételin, és milyen ponthatárokra lehet számítani az idei keresztféléves felvételin?

  • Eduline
Shutterstock

A 2018-as felvételi ponthatárainak teljes listáját itt nézhetitek meg - ki kell választanotok azt az intézményt, amely érdekel titeket, és megtaláljátok az összes meghirdetett szakot, valamint azok ponthatárait.

A felvételi ponthatárainak megállapításának módszere évek óta változatlan: az algoritmus intézményenként és szakonként országos rangsorba állítja a jelentkezőket, méghozzá a felvételi összpontszámuk alapján. A legmagasabb pontszámú felvételizőtől kiindulva sorolja be őket a jelentkezési lap első helyén megjelölt képzésre - vagyis itt van fontos szerepe a jelentkezési lapon megjelölt szakok sorrendjének.

A másik fontos tényező az adott képzési kapacitás (vagyis az, hogy az adott szakon hány hallgató kezdheti meg tanulmányait februárban) és a jelentkezők száma. Ha az első helyen megjelölt szak már "betelt", a második helyen szereplő képzésre próbál meg titeket besorolni a rendszer, ha oda sem sikerül bekerülni, a harmadik helyen szereplő szakra, és így tovább.

A ponthatár annak a felvételizőnek a pontszáma, aki a kiválasztott képzésre utolsóként bekerül, vagyis azok a jelentkezők már kimaradnak, akiknek ennél alacsonyabb az összpontszámuk.

A 2018-as keresztféléves felvételiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket.

Még nem érkezett meg a nyelvvizsga-bizonyítványotok? Mutatjuk, meddig tölthetitek fel

Mi történik, ha a keresztféléves felvételi határidejéig nem tudtátok feltölteni a nyelvvizsgátokat az E-felvételi rendszerébe, mert még nem jött meg a bizonyítvány? Fontos kérdésre válaszolunk. A november 15-ei határidő nem jelenti azt, hogy minden dokumentumnak (például nyelvvizsgának) meg kell lennie addigra.

Hozzászólások

Rohamtempóban, tanítási időben kellett véleményezni a tankerületi igazgatói pályázatokat – a PDSZ mellett egy diákmozgalom is tiltakozik

Volt, ahol a tantestületnek és az iskolában dolgozóknak mindössze egy napjuk volt arra, hogy átnézzék a tankerületi igazgatói pályázatokat, véleményt pedig csak egy szűk, előre meghatározott időintervallumban nyilváníthattak. Mivel ez tanítási időre esett, több pedagógusnak lehetősége sem volt részt venni a véleményezésben. Az ADOM Diákmozgalom szerint ilyen körülmények között nem lehetett érdemben véleményt mondani a pályázatokról.

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.