Négy sürgős tennivalótok van, ha 2018-ban brit egyetemen szeretnétek továbbtanulni

A következő tanévet már valamelyik brit egyetemen szeretnétek elkezdeni? A felvételi határidő 2018. január 15., így annak, aki nemrég döntötte el, hogy külföldi felsőoktatási intézménybe is jelentkezik, négy sürgős feladata van. Mutatjuk, mit kell elintézni a következő két és fél hónapban.

  • Eduline

Utánajártunk, milyen feladatok várnak rátok 2018. január 15-ig - kezdjetek neki minél hamarabb!

1. feladat: Kiválasztani a szakokat és az egyetemeket

A legfontosabb feladat leszűkíteni a lehetséges képzések és felsőoktatási intézmények körét, a brit felvételin ugyanis maximum öt helyre lehet jelentkezni. A szakok kiválasztásakor az érdeklődési körötök, az eddigi tanulmányi eredményeitek, az iskolán kívül szerzett tapasztalatotok alapján érdemes dönteni.

Shutterstock

Az egyetemek kiválasztása azonban sokféle szempont alapján történhet: a fővárosban, más nagyvárosban vagy kisebb helyen szeretnétek élni? Nagy-Britannia melyik részén? Mennyire bírjátok a hosszú, esős hónapokat, ami elsősorban az északi és a nyugati országrészre jellemző? Fontos regionális különbségek vannak nemcsak a megélhetés, az utazás, a szállás költségeiben, de a tandíjban is - Skóciában például ingyenes a felsőoktatás.

Ha tetszenek a skóciai egyetemek, olvassátok el élménybeszámolónkat a glasgow-i egyetemről:

A skót Roxfort, ahol hajnali kettőig tart nyitva a könyvtár

A magyar diákoknak van néhány titkos favoritja. Ezek egyike Skóciában a University of Glasgow, ahol most is becsületes magyar csapat erősíti a legkülönbözőbb szakok, societyk és a színes, zajos Student Village életét. Levente fizikát és űrkutatást, Emma zoológiát, Lili közgazdaságtant tanul, de megtalálható a magyar diákok palettáján a pszichológia is éppúgy, mint az aeronautika.

2. A referencia megszerzése

Időben keressétek meg a referenciát megíró tanárt vagy szakembert, az ő regisztrálásukat és a referencia megírását ugyanis az adataitokkal és némi útmutatással érdemes segíteni (pláne akkor, ha olyan szakembert vagy pedagógust kértek meg erre, akinek még nem volt olyan tanítványa, aki brit egyetemen tanult volna tovább, ezért még soha nem írt referenciát). A kész esszét - ha magyar nyelvű - le kell fordíttatni, a referenciát pedig időben fel kell tölteni.

3. A personal statement megírása

A maximum 4000 karakteres personal statement megírására is érdemes több hetet hagyni, sőt külső segítséget is igénybe venni. Beadási határideje megegyezik a jelentkezési határidővel, ez az aktuális felvételi szezonban 2018. január 15. (az idén Oxfordba vagy Cambridge-be pályázóknak októberi határidőket kellett betartaniuk, így ők már beadták personal statementjüket).

A personal statementben leírhattok minden olyan dolgot, amellyel meggyőzhetitek a kiválasztott egyetemek képviselőit arról, hogy rendelkeztek azokkal a tanulmányi és élettapasztalatokkal, illetve motivációval, amelyek alapján alkalmasnak találhatnak az adott képzés elvégzésére. Ezért ebben az egyszerre esszészerű, tematikus és mégis személyes szövegben kell beszámolnotok szakmai eredményeitekről, érdeklődési területetekről, személyes motivációitokról, iskolán kívüli tevékenységeitekről tényszerűen - a képességeiteket kiemelve, mégsem szerénytelenül. 

A personal statement megírásához ebben a cikkben találtok hasznos tippeket:

Ez a kulcs a sikeres angliai egyetemi felvételihez: milyen a meggyőző personal statement?

Personal statement - a kifejezés ismerős lehet azok számára, akik valamelyik angol egyetemen szeretnének továbbtanulni. A brit felvételi folyamat alapelemének megírása nem könnyű feladat, de az Euroexam szakértőinek tanácsaival meggyőző personal statementet készíthettek. Cikksorozatunk előző részeiben már olvashattatok arról, hogy a brit egyetemi felvételi másfél-két éves folyamat, egymásba fonódó, egymásra épülő tevékenységekkel, szigorú határidőkkel.

4. Regisztráció, jelentkezés

Ha megvannak a kiválasztott egyetemek és képzések, regisztráljatok az UCAS Apply rendszerébe, írjátok be azokat  az adatokat, amelyeket a rendszer kér tőletek, jelöljétek meg a szakokat, és persze időben küldjétek el az elektronikus jelentkezést. Fontos: ne hagyjátok az utolsó egy-két napra ezeket a feladatokat, ne kapkodjatok, hanem nyugodtan, minden adatot ellenőrizve haladjatok végig a regisztrációs és a jelentkezési folyamaton.

Hozzászólások

Alapítványi vagy egyházi iskolákba kényszerülnek a „feketelistázott” tanárok: a tankerületek indoklás nélkül utasítják el azokat, akik a státusztörvény miatt mondtak fel

Már az órarendje is elkészült egy matematika-fizika-kémia szakos tanárnak, az iskola számított rá, a tankerület azonban végül megvétózta a felvételét. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint nem egyedi esetről van szó: továbbra is falakba ütköznek azok a pedagógusok, akik 2023-ban a státusztörvény miatt hagyták el a közoktatást, majd később visszatérnének. A szakszervezet szerint informális „feketelista” működik a tankerületek között, a Klebelsberg Központ ugyanakkor többször is tagadta ennek létezését.

Egy lépéssel közelebb az Erasmus és a Horizont-programokhoz: benyújtották a kekva-rendszer átalakítását célzó törvényjavaslatot

Újabb lépést tett a kormány annak érdekében, hogy a magyar egyetemek visszakerüljenek az Erasmus+ és a Horizont Európa programokba. A kedden benyújtott törvényjavaslat megszüntetné a jelenlegi formájában működő alapítványi fenntartói rendszert, és a kabinet szerint megnyithatja az utat a több mint 2 milliárd eurónyi uniós felsőoktatási forrás előtt.

Magyar Péter az MCC vezetőinek üzent: ne költsék el az alapítvány vagyonát a következő pár hónapban

Orbán Balázs és Szalai Zoltán az MCC diplomaosztóján is megragadta az alkalmat, hogy az intézményt ért támadásokról és a rá váró nehéz időszakról beszéljen. Ugyanazon a napon Magyar Péter a kormány sajtótájékoztatójáról üzent nekik: azt kérte az MCC-t fenntartó alapítvány vezetőitől, hogy a kezelésükben lévő vagyon szeptemberig maradjon a helyén, és ne hozzanak olyan döntéseket, amelyek csökkenthetik annak értékét.